Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bin Laden aggódott, hogy lehallgatják

Az al-Kaida vezetőit rendkívüli módon aggasztotta, hogy soraikba kémeket küldtek, drónokkal és titkosszolgálati figyelték a mozgásukat. Legalábbis erről tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyeket Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelyén találtak az amerikaiak, és amelyek közül több mint száznak a titkosságát most oldották fel Washingtonban. Bin Laden állítólag aggódott amiatt, hogy a felesége fogsorába lehallgató berendezést építettek be

2015. májusa óta ez a második "adag" dokumentum, amelyet nyilvánosságra hoznak az Oszama bin Laden rejtekhelyén talált iratokból. A most hozzáférhetővé tett feljegyzések többsége 2009 és 2011 között készült, s angol fordításban is rendelkezésre áll. Kiderül belőlük, hogy az al-Kaida rendíthetetlenül a globális dzsihád kirobbantását szorgalmazta, ugyanakkor Pakisztánban és Afganisztánban rejtőzködő vezetői többféle, a terrorszervezet ellen irányuló akcióval számoltak.

Az egyik dokumentumból például kiderül, hogy Oszama bin Laden figyelmeztette azokat, az al-Kaida-tagokat, akik túszokat ejtettek Afganisztánban, hogy vigyázzanak, mert lehet, hogy a váltságdíjat tartalmazó táska követő-berendezéssel van felszerelve. A pakisztáni égbolton cirkáló, fegyverekkel ellátott amerikai drónok miatt pedig arra intette Pakisztánban lévő terrorista társait, hogy csakis akkor hagyják el bérelt otthonaikat, amikor borús az idő.

Egy másik feljegyzésében Bin Laden amiatt aggodalmaskodott, hogy a felesége fogorvoshoz ment Iránba, s ott esetleg mikrochipet ültettek a fogsorába. "Egy ilyen mikrochipnek a mérete búzaszemnyi sincs" - jegyezte fel a terrorista vezér, aki Abu Abdallah néven írta alá jegyzeteit és üzeneteit.

2011. májusában az egyik helyettesét, Abdel Rahmant arra figyelmeztette, hogy legyen nagyon óvatos az al-Dzsazíra televízió riporterével, mert lehet hogy a felszerelésébe az amerikaiak lehallgató és követőberendezést szereltek be.

A dokumentumokból kiderül az is, hogy az al-Kaida vezetői a 2001. szeptember 11-i merényletek tizedik évfordulójára médiakampányt terveztek. 2011. április végén pedig, alig négy nappal az amerikaiak rajtaütése előtt, bin Laden az "arab tavaszról" készített irománya közzétételére készült. Az amerikai kormányzat drónokkal végrehajtott csapásai és más, titkosszolgálati hadműveletei nyomán az al-Kaida több vezetője vesztette életét, és 2011. május elején az amerikai haditengerészet különleges egysége bin Ladent is likvidálta. Azóta a terrorszervezet tevékenysége lanyhult, s helyét az Iszlám Állam nevű terrorszervezet foglalta el.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×