Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A reformerek nyerhetik az összes teheráni mandátumot a parlamentben

A reformerek nyerhetik az összes, szám szerint 30 teheráni képviselői mandátumot az Iráni Iszlám Köztársaság törvényhozásában a pénteki parlamenti választás előzetes eredményei alapján - közölte az iráni állami televízió vasárnap.

A szavazatoknak eddig közel 90 százalékát számolták össze - közölte az állami televízió.

A 290 tagú törvényhozás teheráni képviselőjelöltjeinek listáját a reformer jelöltek vezetik. A több mint 7 millió lakosú iráni főváros harminc képviselőt küld majd a törvényhozásba.

Nem hivatalos részeredmények szerint országosan abból a 165 körzetből, ahol a kora esti órákig végeztek a szavazatszámlálással, 73-ben végeztek az élen a Haszan Róháni elnököt támogató reformer, illetve mérsékelt jelöltek. Ebből 60-ban közvetlenül Róháni híveihez kerültek a mandátumok, 13 körzetben pedig az ő táborához közel álló független jelöltek.

Iránban a szavazók egyrészt a parlament összetételéről, másrészt az úgynevezett Szakértői Tanács tagjairól döntöttek pénteken.

Az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének megválasztására hivatott Szakértői Tanácsban a szombati első részeredmények szerint a Haszan Róháni elnököt, illetve a korábbi államfőt és volt parlamenti elnököt, Akbar Hásemi Rafszandzsáni ajatolláhot támogató jelöltek vezetik, messze megelőzve a konzervatív jelölteket.

A 88 tagú tanács aktuális politikai témákkal nem foglalkozik ugyan, Róháni és Rafszandzsáni táborának győzelme azonban jelentősen növelné a mérsékelt, illetve reformer erők befolyását a legfőbb vallási vezető, az Ali Hamenei ajatolláh által fémjelzett, erősen konzervatív papsággal szemben.

Róháni szombati beszédében úgy fogalmazott, hogy "az iráni nép ismét megmutatta erejét", s ezáltal növekszik a megválasztott kormány hitelképessége és ereje is.

A pénteki voksoláson való tömeges részvétel miatt az eredetileg tervezettnél több mint öt órával később zártak a szavazóhelyiségek. A perzsa államban 55 millió választásra jogosult járulhatott az urnák elé.

A mostani voksolás tétje az, hogy sikerül-e megerősödniük a Haszan Róhánival szövetséges mérsékelteknek és reformereknek a keményvonalas konzervatívokkal szemben. Megfigyelők szerint az iráni atomprogramról szóló megállapodás tavaly nyári létrejötte, majd januári hatályba lépése jelentősen növelte az alkut támogató elnök és szövetségeseinek támogatottságát. Az egyezség értelmében Teherán korlátozza atomprogramját, cserébe a nagyhatalmak feloldják az országot sújtó gazdasági és pénzügyi szankciókat.

A perzsa állam 80 milliós lakosságának közel 60 százaléka 30 év alatti.

A parlamenti választás hivatalos végeredményének megállapítása hétfőre vagy keddre, a Szakértők Tanácsában tartott választásé akár már vasárnapra várható.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×