Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kicsapják a migránsokat a calais-i tábor felszámolásra váró részéből

Jövő keddig el kell hagyniuk a migránsoknak az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult, de a hatóságok által eddig megtűrt sátortábor déli részét - olvasható a Pas-de-Calais megyei prefektúra pénteken megjelent kitelepítési rendeletében.

A közlemény szerint a hatóságok jövő szerdán megkezdik a tábor fokozatos felszámolását annak ellenére, hogy nyolc humanitárius szervezet a múlt héten bejelentett terv elhalasztását kérte a kormánytól.

A segítők szerint a "dzsungel" felének megszüntetése csak növelni fogja a feszültséget és még kiszolgáltatottabbá teszi a migránsokat, akik elfogadhatatlan körülmények között várnak arra, hogy megpróbáljanak törvénytelen módon átjutni Nagy-Britanniába.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter levelet küldött a szervezeteknek, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kitelepítést mindenképpen végre kell hajtani, de "fokozatosan, az embereket tiszteletben tartva".

Francois Hollande államfő egy péntek esti rádióinterjúban azt mondta: a hatóságok célja az, hogy a lehető legkevesebben maradjanak a táborban.

"Továbbra is azon dolgozunk, hogy az embereket méltó körülmények között helyezzük el" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Fabienne Buccio prefektus múlt pénteken jelentette be, hogy újabb ezer embert telepítenek ki a dzsungelnek nevezett tábor azon részéről, amelyet a hatóságok végleg fel akarnak számolni.

A Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán található kikötőváros egykori szeméttelepén tavaly tavasszal illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor mellett január elején állítottak fel 125 lakókonténert, ahol 1500 embernek tudnak szállást biztosítani, de eddig csak a konténerek fele telt meg. A hatóságok ide akarják beterelni a migránsokat vagy pedig az ország távolabbi részein található befogadóközpontokban ajánlanak fel nekik szállást.

A belügyminisztérium számításai szerint a dzsungelben még több mint 3 ezren élnek, közülük 800-1000-en a felszámolásra váró részen, a segélyszervezetek szerint viszont legalább 2 ezren vannak még a déli oldalon.

Októberben legalább 6 ezren torlódtak össze a táborban, azóta viszont 2600 embert - akik lemondtak a Nagy-Britanniába való átjutásról és Franciaországban nyújtottak be menedékkérelmet - országszerte 78 befogadóközpontban helyeztek el a hatóságok.

A nyomortelepre emlékeztető hatalmas tábor 2015 tavaszán alakult ki, amikor is Natacha Bouchardnak, Calais jobboldali polgármesterének a kezdeményezésére a hatóságok felszámolták a városon belüli kisebb táborhelyeket, és önkéntesek segítségével egy újonnan megnyílt befogadóközpont körüli volt szeméttelepre terelték az embereket, azt ígérve, hogy ott megtűrik a sátrakat.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×