Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újraszámolják szavazatokat Iowában

A Demokrata Párt tisztségviselői Iowában átvizsgálják a hét eleji jelölőgyűlések eredményeit, s ahol hibát, tévedést találnak, ott korrigálják az eredményt - közölték szombaton a párt illetékesei.

Iowában a hétfői jelölőgyűlésen Hillary Clinton volt külügyminiszter mindössze pár tizedponttal győzte le Bernie Sanders vermonti szenátort. A párt helyi elnöke, Andy McGuire a hétfői jelölőgyűlések után még azt mondta, hogy nem lesznek újraszámlálások, Hillary Clinton pár tizedpontos győzelme végleges. Ám ahogyan napvilágra kerülnek tévedések, a végeredmény változóban lehet - ezt már szombaton erősítették meg a demokraták iowai tisztségviselői a Des Moines Register című helyi lapnak. Sam Lau, az iowai demokraták szóvivője szerint mind Hillary Clinton, mind Bernie Sanders kampánycsapata jelezte, hogy aggályai vannak, ezért a párt most minden egyes körzet eredményeit alaposan átvizsgálja.

A Des Moines Register több bejelentést is kapott arról, hogy az egyes körzetekben elért eredmények nem egyeznek azokkal az eredményekkel, melyeket a pártközpont hozott nyilvánosságra. Az egyik körzetben például legalább hárman jelezték, hogy Sanders tizenkilenc megyei delegátust "szerzett", míg Clinton hetet, ám a pártközpont által kiadott és véglegesnek nyilvánított eredmény tizennyolc Sanders-támogató küldöttet és nyolc Clinton-pártit jegyez.

A változás ugyan mindösszesen 072 ezrelékes voksarány-változást hozott eddig, de a vizsgálódások tovább tartanak. Hillary Clinton csapatának tisztségviselői elhessegetik a kifogásokat és jelentéktelennek tüntetik fel a változtatásokat, Bernie Sanders támogatóit pedig összeesküvés-elméletekkel vádolják. "Hillary Clinton megnyerte Iowát. Ez a történet vége" - közölte nyilatkozatában Matt Paul, Clinton iowai kampány-direktora.

Közben Madeleine Albright, volt külügyminiszter is bevetette magát az előválasztási küzdelmekbe, szombaton New Hampshire-ben Hillary Clinton mellett kampányolt. Albright az NBC televíziónak adott interjújában aggodalmairól beszélt, mert szerinte Bernie Sandersnek "hiányos a tudása" a külpolitikáról.

"Olyan elnökre van szükségünk, aki már hivatalba lépése első napján készen áll arra, hogy foglalkozzék a problémákkal" - mondta Albright. A volt külügyminiszter szerint ugyanis manapság olyan bonyolult a nemzetközi helyzet, hogy az Egyesült Államok nem engedhet meg magának "betanuló" elnököt. Az ex-külügyminiszter - aki az első női külügyminiszter volt az Egyesült Államok történetében - jelenleg a Georgetown egyetemen tanít nemzetközi politikát, s emellett egy tanácsadó cég elnöke is. Clinton mellett kampányolva szombaton Concord városában azzal buzdította a fiatal nőket Clinton melletti voksolásra, hogy "azokat a nőket, akik nem segítik nőtársaikat, külön hely várja a pokolban".

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×