Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Észak-Korea sikeres rakétakilövést hajtott végre

Észak-Korea vasárnap bejelentette, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állította a műholdat, amelynek a világűrbe juttatását napokkal ezelőtt előre jelezte. A kilövést elítélte a nemzetközi közösség.

A Kvangmjongszong-4 nevű műhold 94 perc alatt kerüli meg a Földet. Az ország további szatelliteket is fel fog bocsátani - közölte a phenjani állami tévé.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség alátámasztotta a sikeres műholdfelbocsátásról szóló phenjani bejelentést azzal, hogy idézte a dél-koreai hadsereg egyik tisztségviselőjét. Õ azt mondta: úgy tűnik, a rakéta pályára állított egy tárgyat. Az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnoksága azt közölte, hogy észlelte, amint egy rakéta kilép a világűrbe.

A nemzetközi közösség nagy része úgy tekinti: a műhold pályára állítása ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea kipróbáljon egy nagy hatótávolságú rakétát. Ennek megfelelően az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea,valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte a kilövést. A főtitkár felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel provokatív akcióival. Szöul emellett úgy tudja: Phenjan újabb kísérleti atomrobbantásra készül.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vasárnapi rendkívüli ülésén elfogadott nyilatkozatában határozottan elítélte a rakétakilövést.

Az egyhangúlag elfogadott nyilatkozat szerint a ballisztikus rakétakilövés még akkor is atomfegyverek célba juttatására szolgáló eszközök fejlesztését szolgálja, ha műhold vagy űrhajó fellövésének állítják is be.

"Világos, hogy ez fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra" - hangsúlyozza a nyilatkozat.

A kötelező jogi erővel nem bíró nyilatkozatban a BT egyben megerősíti: "jelentős intézkedésekkel" fog válaszolni a január elején végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantásra. Nevük mellőzését kérő diplomaták elmondták: a BT még a hónap vége előtt szavazhat arról a - jogilag kötelező - határozatról, amely újabb büntetőintézkedéseket rendel el Észak-Koreával szemben.

A kínai külügyminisztérium sajnálatát fejezte ki, és felszólított minden felet, hogy óvatosan reagáljon, tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek tovább növelik a feszültséget a Koreai-félszigeten. A kínai külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott, Észak-Koreának joga van ugyan a világűr békés felhasználásához, de e jogát az ENSZ BT korlátozó szankciói miatt jelenleg nem gyakorolhatja.

John Kerry amerikai külügyminiszter a béke és a biztonság ellen intézet elfogadhatatlan, destabilizáló lépésnek nevezte a rakétaindítást. Megerősítette, hogy Washington elkötelezett Japán és Dél-Korea védelme mellett.

A dél-koreai védelmi minisztérium bejelentette, a rakétakísérlet nyomán Szöul és Washington abban állapodott meg, hogy megkezdik a tárgyalásokat THAAD típusú amerikai mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszert telepítéséről Dél-Korea területén. A THAAD-rendszer közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen nyújt védelmet.

Az orosz külügyminisztérium közleményében tudatta, hogy Phenjan ismét figyelmen kívül hagyta a nemzetközi közösség felhívásait, és kihívó módon semmibe vette a nemzetközi jog normáit. Moszkva szerint az ilyen cselekedetek nyilvánvalóan komoly mértékben kiélezik a helyzetet a Koreai-félszigeten és egészében az északkelet-ázsiai térségben, komoly kárt okoznak a térségbeli országok biztonságának, elsősorban magának Észak-Koreának, ráadásul azok kezére játszanak, akik a tömbösítés politikája és katonai szembenállás mellett teszik le a voksukat.

Párizs a leghatározottabban elítélte, hogy Phenjan durván megsértette a BT-határozatokat. A francia elnöki hivatal szerint a föld alatti atomrobbantás után egy hónappal végrehajtott rakétakísérlet megengedhetetlen provokáció, és a nemzetközi közösségnek gyors és kemény választ kell adnia a történtekre.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, valamint Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közleményben ítélte el vasárnap az észak-koreai rakétakilövést. Stoltenberg az ENSZ BT határozatai közvetlen megsértésének nevezte a történteket, Mogherini szerint pedig Phenjan nyíltan és súlyosan megsértette kötelezettségeit. Mogherini felszólította az észak-korai vezetést, hogy kezdjen párbeszédet a nemzetközi közösséggel.

"A NATO továbbra is felszólítja az észak-koreai hatóságokat, hogy tegyenek eleget nemzetközi jogi kötelezettségeiknek, ne lőjenek ki ballisztikus rakétákat, ne fenyegetőzzenek kilövéssel, és tartózkodjanak a további provokatív lépésektől" - áll a főtitkár közleményében.

Federica Mogherini szerint az észak-koreai atomkísérlet, valamint a rakétakilövés "közvetlen fenyegetést jelent a nemzetközi békére, a biztonságra a térségben s azon túl is".

Az olasz politikus hangsúlyozta, hogy Phenjannak teljes mértékben, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul fel kell hagynia ballisztikus rakéták, nukleáris és más tömegpusztító fegyverek fejlesztésével.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×