eur:
388.6
usd:
361.05
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Iowa: Cruz kiütötte Trumpot, Sanders megszorongatta Clintont

Az Egyesült Államokban gyakorlatilag döntetlenre végződött a demokraták iowai jelölőgyűlése. A legfrissebb hírek szerint Hillary Clinton a voksok 49,8 százalékát szerezte meg és mindössze 2 tized százalékkal előzte meg Bernie Sanderst. A republikánusoknál Ted Cruz győzött. A texasi szenátor jelentős különbséggel nyert vetélytársaival, köztük az eddig esélyesnek tartott Donald Trumppal szemben. A részvételi arány a korábbiaknál jóval magasabb volt, és nagyon sok olyan fiatal jelent meg, aki most szavazott először.

Donald Trump úgy nyilatkozott hétfő éjjel, mintha az iowai jelölőgyűléseken nem is veszített volna a republikánusok versenyében, Hillary Clinton győzelme sem volt teljesen biztos még késő este a demokraták táborában, mivel előnye folyamatosan apadt.

"Köszönöm, szeretlek titeket!" - húzta széles mosolyra a száját Donald Trump, amikor megjelent az iowai jelölőgyűlés éjszakáján, miután kiderült, hogy nem ő lett a győztes a republikánus versenyben. Mindenkinek gratulált a republikánus táborban, még az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből éppen kiszálló Mike Huckabee arkansasi ex-kormányzónak is.

Úgy nyilatkozott, mintha nem is veszített volna. "Előre megmondták nekem a kampányszakemberek, hogy Iowában nem végezhetek az első tíz között, így hát több mint elégedett vagyok a második hellyel" - fogalmazott a feleségével és gyermekeivel megjelenő New York-i nagyvállalkozó. "Örülünk annak, ahogyan a dolgok alakultak" - mondta Trump, majd mosolyogva hozzátette: "Azt hiszem, sokszor jövök még ide, lehet, hogy veszek magamnak egy farmot Iowában". További terveiről azonban egyetlen szót sem ejtett.

A többi republikánus elnökjelölt-aspiráns meglehetősen rosszul teljesített, a voksoknak csak alig pár százalékát gyűjtötték be.

Nagy volt ekkor még az izgalom a Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa között el nem dőlt viadal miatt. Hillary Clinton győzelmét jelezték ugyan az első részeredmények, de miközben folytatódott a megyékben a szavazatszámlálás, egyre kisebb, pusztán néhány tizedszázalékos lett a különbség Hillary Clinton és Bernie Sanders között. Ez annak is tulajdonítható, hogy rég nem látott mértékben jelentek meg szavazók a jelölőgyűlés helyiségeiben, rengeteg fiatal voksolt, és a fiatalok elsöprő többsége Bernie Sanderst támogatta.

Győzelmi beszéde ellenére Clinton holtversenyben van Sandersszel

Az amerikai elnökválasztási kampányt megnyitó hétfői iowai jelölőgyűlés zárultával egyértelmű lett, hogy a republikánusok Ted Cruz mellett döntöttek, a demokratáknál azonban Clinton és Sanders egyelőre holtversenyben van.

"A jó Isten áldja meg Iowa remek államát" - kezdte győzelmi beszédét Ted Cruz texasi szenátor, aki a dicsőséget Istennek tulajdonította. Hozzátette: e hétfői győzelem a kisemberek győzelme. Aki Iowában győz, az az Egyesült Államok elnökválasztását is megnyeri - mondta optimizmustól telten. "Minket nem a washingtoni politikai osztály választott, minket nem a lobbisták választottak, minket a leghihetetlenebb erő választ meg: az amerikai nép" - hangoztatta szünetekkel és gesztusokkal hangsúlyosabbá tett beszédében a republikánus győztes.

Szükségesnek látta azonban közölni azt is, hogy a hétfő este azon amerikaiak győzelme, akik viselték az elmúlt Obama-évek terhét. Cruz szerint kampánya amerikaiak millióinak mozgalma lett, mindazoké, akik azt akarják, hogy Amerika visszatérjen a szabad piachoz, az alkotmányos szabadsághoz és a zsidó-keresztény értékekhez. "Igen, képesek vagyunk rá" - kölcsönözte Barack Obama elnök nyolc évvel ezelőtti kampányszlogenjét a konzervatív politikus.

Ted Cruzzal egy időben jelent meg hívei előtt a demokrata Hillary Clinton is, aki büszkén jelentette ki: "Progresszív vagyok." Kampányában hangoztatott ígéreteit ismételte meg elnökké választása esetére: általános egészségbiztosítást, a klímaváltozás káros következményeinek visszaszorítását, az azonos neműek házasságkötési jogának megteremtését valamennyi szövetségi államban. A demokraták elnökjelöltségre esélyes politikusa úgy fogalmazott: a demokratáknak össze kell fogniuk a republikánusok víziója ellen, egységre szólította pártja híveit, és azt mondta: nem engedhetik meg, hogy a republikánusok megosztó politikája érvényesüljön.

Az egykori külügyminiszter azonban még nem győzött. A szavazatszámlálás előrehaladtával előnye apadni látszik pártbeli vetélytársával, Bernie Sandersszel szemben. Győzelmi beszéde elhangzásakor mindössze 0,2 százalékos volt előnye.

"Látszólag holtversenyben vagyunk" - mondta a Clinton után hívei előtt megjelenő Bernie Sanders. A vermonti szenátor meghatottnak mondta magát, amiért 3,5 millió amerikai küldött anyagi hozzájárulást a kampányhoz vagy jelentkezett önkéntesnek. "Nagyon büszke vagyok rá, hogy a miénk az egyetlen csapat, amelynek nincs politikai akcióbizottsága, nem kap pénzt nagyvállalatoktól és nagybankoktól" - mondta Sanders.

Ismét kiállt amellett, hogy Amerika ne a milliomos döntéshozók országa legyen, hogy ne a Wall Street spekulánsai irányítsák az amerikai gazdaságot, hogy olyan gazdaság épüljön ki, amely a dolgozó családokat segít, nem csak a milliárdosokat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×