Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Iszlamista kiképzőtábor Ljubljana körül?

A Ljubljana körüli erdőségekben az iszlamisták kiképzőtábort tartanak fenn - írta keddi számában a Die Presse című osztrák napilap saját kutatásaira, valamint az európai rendőri együttműködési szervezet (Europol) információira hivatkozva, a lap értesülését ugyanakkor a szlovén rendőrség rögtön cáfolta.

Az újság utal azokra a titkosszolgálati jelentésekre, amelyek szerint az IÁ különleges alakulatokat hozott létre a nyugati államokban terrorcselekmények végrehajtásához. Az Europol szerint a szélsőségesek kiképzése nemcsak Szíriában, hanem szerte az Európai Unióban és a balkáni országokban is - kisebb táborokban - folyik.

A nyomok egyike a boszniai hegyekbe vezet - olvasható az osztrák napilapban, amely titkosszolgálati értesülések alapján tudni véli: már a korábbi években is a vahabiták (az iszlám szunnita ágának egy rendkívül konzervatív irányzata) által ellenőrzött Gornja Maoca nevű boszniai falu került a nemzetközi nyomozók figyelmének központjába.

A Die Presse által végzett kutatások szerint más nyomok Szlovénia irányába mutatnak. Az osztrák napilap úgy tudja, a nyitott schengeni határon számos, "harcra elszánt" férfi utazott "iszlámpolitikai előadásokra" és muszlim ünnepségekre Szlovéniába. Az autókonvojokban utazók célja egy távol eső épület volt a Ljubljana körüli erdőségekben - olvasható a lapban.

A feltételezett iszlamisták - mint írja az újság - ezen a területen tartották találkozóikat, ott radikalizálódtak, és lőfegyverekkel is gyakoroltak. A lap tudomása szerint voltak közöttük szalafisták (radikális iszlamisták) Németországból, Ausztriából, Luxemburgból és persze Szlovéniából is. Az épülethez vezető bekötőutat két őrszem ellenőrizte. A dzsihadisták kiképzőtábora mögött biztonsági források szerint egy ljubljanai szalafista egyesület állhat, amely már több szélsőségesnek is segített Irakba és Szíriába eljutnia.

A szlovén rendőrség a nap folyamán cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a kis EU-tagállam területén a dzsihadisták tanácskozásokra gyűlnek volna össze és kiképzőtáborokat tartanának fenn. Az osztrák hírügynökség kérdésére válaszolva a ljubljanai hatóságok elmondták: nincsenek értesüléseik arról, hogy Szlovénia területén, különösen pedig a főváros körüli erdőségekben radikális iszlamistákat képeznek ki.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×