Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem szavazták meg Szamosújváron a magyar iskola elindítását

A Kolozs megyei Szamosújvár önkormányzata nem szavazta meg a Téka Alapítvány által felépített magyar iskola beindítását - írja a Transindex erdélyi portál csütörtökön.

A portál beszámolója szerint az önkormányzati testület ülésén 19 tanácsosból csak 9 támogatta a határozatot, tízen tartózkodtak a szavazásnál. A magyar tanintézet létrehozását még novemberben megszavazta a tanács, a mostani határozattal a szamosújvári iskolahálózatba való beillesztéséről kellett volna dönteni.

Szamosújváron jelenleg három iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok, ezeket gyűjtenék jövő tanévtől az új oktatási intézménybe. A helyi sajtóban olyan információk jelentek meg, amelyek azt sugallták, hogy a magyar osztályok kivonása a vegyes iskolákból az egyik román intézményt veszélybe sodorná, ennek ugyanis nem maradna már elég diákja. Ezt a hírt a megyei tanfelügyelőség azonnal cáfolta.

A létesülő magyar iskola számára impozáns épületet felépítő Téka Alapítvány szerdai közleményében hangsúlyozta, nem áll szándékukban egy román tanintézmény megszüntetése, és erről nincs is szó, mivel csupán a magyar osztályok költöznek el az új iskolába. A veszélybe került Ana Ipãtescu líceum diákjai és tanárai azonban tüntetésre készülnek.

Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke, a Transindex portálnak elmondta, csütörtökön Szamosújvári Egyeztető Tanácsot tartanak, ahol megbeszélik a további teendőket. Az önkormányzati testület következő ülését január 28-án tartják.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×