Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Versenylovakat szállítunk Kínába

Közel egyéves előkészítést követően, február elején megkezdődhet a magyar tenyész- és versenylovak szállítása Kínába - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn.

Kiemelték: a szállításra kiválasztott 9 ló (3 mén és 6 kanca) a kínai hatóság által megjelölt karanténban, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának egyik elkülönített istállójában van egyelőre. Az állatoknak a 30 napos karantén alatt elkülönített takarmányt és gondozószemélyzetet is biztosítanak.

Az elkülönítés január végéig tart, ezt követően a lovak Kínába érkezésük után újabb egy hónapot töltenek karanténban, és ismét át kell esniük a szükséges vizsgálatokon. Az állatokat várhatóan március 1-jén adják át új tulajdonosaiknak - tették hozzá.

A kínai hatóságok elsőször 2015 januárjában látogattak Magyarországra az élőállat-export megvalósítása érdekében, tavaly novemberben pedig már a lóexporttal kapcsolatos ellenőrzések elvégzésére egy kínai hatósági állatorvos érkezett az országba. A szakember másfél hónapos magyarországi tartózkodása alatt részt vett a lovak és a karantén helyszínének kiválasztásában, az állatorvosi vizsgálatokon és a laboreredmények kiértékelésében - írták.

Hangsúlyozták, a kínai élőállat-export a magyar lóágazat kiemelkedő sikere, egyben a magas színvonalú magyar lótenyésztés és az állategészségügyi szolgálat elismerése is.

A közlemény szerint a magyar lovak iránti érdeklődés továbbra is jelentős Kínában, ezért az első sikeres szállítás után újabbak várhatóak. A kínai hatóság a kedvező tapasztalatok után előzetesen javasolta a protokoll felülvizsgálatát és enyhítését, amit a tárca haladéktalanul kezdeményez majd az első sikeres kiszállítást követően - közölték.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

A külföldi közvetlentőke-befektetésekre (FDI) épülő, exportvezérelt növekedési modell hosszú idő óta meghatározza Magyarország és a többi visegrádi ország gazdasági fejlődési pályáját és felzárkózási lehetőségeit. A külföldi beruházások új termelési kapacitásokat, exportlehetőségeket és technológiát hoztak, továbbá a multinacionális vállalatok révén a térség szorosan bekapcsolódott az európai termelési hálózatokba. Magyarország EU-átlaghoz való konvergenciája 2018-ig erőteljes volt, azóta azonban lassult. A lassulásnak számos magyarázata lehet a humán tőke és az innováció korlátaitól a demográfiai és intézményi tényezőkön át a világgazdasági környezet változásáig, valamint magának a növekedési modellnek is vannak korlátai. Ezért érdemes az FDI és a növekedés közötti kapcsolatot vizsgálni. Mivel a külföldi közvetlentőke-befektetések jelentős része a globális értékláncokhoz kapcsolódva érkezett Magyarországra és a visegrádi országokba, ezért érdekes lehet ezeket is beemelni az elemzésbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×