eur:
388.55
usd:
361.44
bux:
68884.74
2024. május 8. szerda Mihály

Egyiptom letartóztatásokkal készül a forradalom évfordulójára

Egyiptomban a kairói metrók bekamerázásával, a belvárosi kávézók átfésülésével és az interneten tevékenykedő "terrorgyanús aktivisták" letartóztatásával készülnek a hatóságok a Hoszni Mubarak több évtizedes uralmának véget vető 2011-es forradalom január 25-i évfordulójára.

A hatóságok minden erővel azon vannak, hogy megakadályozzák a demonstrációkat. Az al-Jóm asz-Szábe című napilap címoldalán csütörtökön azt írja, a biztonsági szervek megkezdték a forradalmi tömegtüntetések helyszínén, a Tahrír téren, illetve annak közelében működő kávézók megfigyelését, mivel azok ismert találkozóhelyei a különböző "aktivistáknak és a Muzulmán Testvériség tagjainak".

Az elsőszámú közellenségnek számító Muzulmán Testvériséget még 2013-ban betiltották, majd terrorcsoporttá nyilvánították, miután a hadsereg elmozdította az iszlamista szervezetből kikerült államfőt, Mohamed Murszit.

A napilap szerint a biztonsági erők tagjai átfogó információgyűjtésbe fogtak a legismertebb baloldali csoportok "szélsőséges aktivistáival" kapcsolatban is. A műveletek célja "a közbiztonság megzavarásának, a polgárok elleni erőszak elkövetésének és a létfontosságú állami létesítmények megtámadásának megakadályozása".

A mostani lesz a Hoszni Mubarak autokrata elnök három évtizedes országlásának véget vető tömeges megmozdulások ötödik évfordulója. A belügyi szóvivő szerda este közölte, hogy elfogták a testvériség 47 "terrorista (Facebook-) oldalának" üzemeltetőit, akik arra szólították fel követőiket, hogy január 25-én vonuljanak az utcára. Az nem derült ki, hogy hány emberről van szó.

A legnépesebb arab ország fővárosának naponta körülbelül 2,5 millió utast ellátó metróvonalain kétezer megfigyelő kamerát szereltek fel a minap. A "Megnyugodhatsz" szlogennel fémjelzett akció hivatalos célja, hogy megelőzzék a lopásokat, a nők molesztálását és a terrorcselekményeket.

A vallásügyi minisztérium tíz napja arra kötelezte az ország imámjait, hogy a pénteki ima alatti szónoklat hatóságilag egységesített szövegének értelmében tiltsák el a hívőket a 25-i demonstrációktól. A szöveg szerint az utcára vonulásra való "ördögi felhívás súlyos bűn, amelynek célja az ország romba döntése, az öldöklés és a pusztítás".

Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök rendeletei alapján tavaly több terrorizmussal kapcsolatos törvény született, amelyek szerint terroristának számítanak, akik megzavarják a tömegközlekedést, vagy elfoglalják, megrongálják a köztereket és az állami létesítményeket. Egy augusztusi rendelet szerint halálbüntetéssel sújtható az, akit terrorcsoport vezetése vagy támadások finanszírozása miatt ítélnek el.

Egy 2013-ban született törvény a tüntetéseket szigorú hatósági engedélyekhez köti, a nem engedélyezett demonstrációk résztvevőit pedig több év szabadságvesztéssel bünteti. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet két napja arra szólította fel az újonnan alakult egyiptomi parlamentet, hogy korrigálja a szervezet szerint a szabadságjogokat sértő törvényeket, amelyeket "egyéb vádakkal kombinálva arra használtak fel, hogy emberek ezreit börtönözzék be".

Címlapról ajánljuk
A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
Kis-Benedek József az Arénában

"A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön"

Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség.

Érkezik a kínai elnök, óriási lezárások jönnek – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×