Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Iskolát bombázott az orosz légierő Szíriában

Legalább 12 gyermek és egy tanítónő halt meg az iskolájukat ért orosz légicsapásban az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban, a felkelők kezén lévő Andzsara nevű településen - közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.

Az OSDH közlése szerint a légicsapás következtében további húsz diák megsebesült.

A nyugat-aleppói Andzsara térségében heves harcok dúlnak az orosz légierő támogatásával bíró szíriai kormányerők és a felkelő csoportok között.

Eközben a SANA szíriai állami hírügynökség arról számolt be, hogy három gyermek vesztette életét felkelők rakétatűzében a kormányerők ellenőrizte Aleppó város egy északi körzetében.

Moszkva tavaly szeptember végén indított légi hadműveleteket Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának kérésére. Az orosz védelmi tárca beszámolói szerint azóta számtalan bevetést hajtottak végre az orosz harci repülők. A nyugati hatalmak és felkelő csoportok szerint azonban az orosz légicsapások nagy része nem a közel-keleti ország jelentős területeit uraló Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai, hanem az Aszad-kormány ellen harcoló, mérsékeltként számon tartott ellenzéki szervezetek ellen irányul.

A 2011-ben kirobban szíriai konfliktusban eddig több mint 260 ezer ember halt meg, és milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×