Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A svédek egyre elutasítóbbak a migránsokkal

A svéd közvélemény egyre elutasítóbb az országba érkező migránsok és menekültek befogadásával kapcsolatban - derült ki hétfőn egy friss felmérésből.

A Sifo Intézet által végzett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 41 százaléka támogatná a Svédország által kiadott tartózkodási engedélyek számának csökkentését. Szeptemberben még csak a megkérdezettek 29 százaléka volt ezen a véleményen.

A megkérdezettek negyede a jelenlegi szinten tartaná a menedékkérelmek elfogadási arányát, 17 százaléka pedig a mostaninál több menekültet fogadna be az országba.

"Amikor nyilvánosságra hoztuk a szeptemberi felmérés eredményét, a hangnem és a vita még meglehetősen más volt. Ma a miniszterelnök (Stefan Löfven) az ide érkező menekültek elosztását követeli (az Európai Unión belül)" - hangsúlyozta Toivo Sjörén, a Svenska Dagbladet című stockholmi lap által megrendelt felmérést végző szakemberek egyike.

Az Ipsos legfrissebb felméréséből szintén a svéd közvélemény változása volt látható. A szeptemberi 44 százalékkal szemben ezúttal csak a válaszadók 26 százaléka mondta azt, hogy több migránst kellene befogadnia a skandináv országnak. A megkérdezettek 42 százaléka inkább kevesebb embert fogadna be, ez a szám két hónapja még 30 százalék volt.

Szakértők szerint a férfiak és a jobboldali szavazók elutasítóbbak az átlagnál. A bevándorlásellenes szélsőjobboldali Svéd Demokraták párt híveinek 96 százaléka szeretné a bevándorlók számának csökkentését.

Az AFP francia hírügynökség megjegyezte, hogy a lakosság arányában a 9,8 milliós Svédországba érkezett idén a legtöbb menedékkérő az Európai Unión belül, az országba január 1-je óta mintegy 190 ezren érkeztek.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×