Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322.89
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Vizsgálatot rendeltek el Romániában a Schweighofer üzeménél

A román környezetvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el az osztrák Schweighofer vállalat székelyföldi, rétyi üzeménél, amelyet a tárcavezető szerint úgy építettek meg, hogy nem rendelkezett építési engedéllyel.

Gratiela Gavrilescu miniszter erről az Europa FM román kereskedelmi rádiónak nyilatkozott, amit csütörtökön idézett a romániai média. Bejelentette, hogy az országos környezetvédelmi őrség és a minisztérium ellenőrző testülete vizsgálatot kezdenek a héten az üzemnél.

A Holzindustrie Schweighofer kedden közölte, hogy a rétyi gyára elkezdte működését. Az üzem 150 millió eurós beruházás nyomán jött létre, 650 munkahelyet generál, és a régióban közvetett módon további 2 ezer állás teremtődik a vállalat állítása szerint.

Gavrilescu elmondta, a minisztérium ellenőrző testülete az osztrák vállalat másik két romániai üzeménél, az erdélyi Szászsebesen és a moldvai Radautiban működő gyáraknál is ellenőrzést hajtott végre. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a feldolgozott fát törvénytelenül vágták ki, és időközben csődbe ment fantomcégektől vásárolták. A tárcavezető szerint ezáltal magas az adócsalás mértéke is, hiszen a kivágott fa exportra került.

A miniszter közölte, valamennyi illetékes szervet értesítették az ellenőrzés eredményéről, mert gyanús, hogy a fát nem törvényesen vásárolta az osztrák vállalat. A másfél hónapos ellenőrzés során mintegy 50 céget és 11 állami és magánerdészetet ellenőriztek.

A környezetvédelemmel kapcsolatos bűncselekmények feltárására hivatott brit EIA civil szervezet múlt heti jelentése szerint az elmúlt évtizedben a Romániában kitermelt famennyiség mintegy fele törvénytelen fakivágásokból származik, és ennek jelentős részét az osztrák vállalat vásárolta meg.

A Schweighofer 2013. márciusában jelentette be, hogy Rétyen fafeldolgozó üzemet épít. A beruházás aggodalmat váltott ki a székelyföldi fafeldolgozó cégek körében, amelyek munkahelyek megszűnésétől tartottak, de a nagyméretű erdőpusztítás veszélyére is felhívták a figyelmet politikai és civil szervezetek.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×