eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ma érkezett el a jövő

Az időutazásra épülő Vissza a jövőbe mozisorozat második részében ugyanis a Marty McFlyt alakító Michael J. Fox a mai napra érkezik meg időgépével. Az eseményre már hetek óta készülnek a filmrajongók, valamint több multinacionális cég is.

2015. október 21., szerda - nem közönséges nap ez sok millió ember számára. A nyolcvanas évek egyik kultikus mozisorozatának számító Vissza a jövőbe időutazói ugyanis 30 évet ugrottak előre a jövőbe, és pont a mai nap érkeztek meg.

Hónapok óta készülnek azok a listák, hogy mik valósultak meg az elképzelt jövőből.



Erre a napra két autógyártó is különleges reklámokkal készült, míg a filmben is használt amerikai sportruha cég már évek óta kísérletezik olyan cipővel, ami világít, és automatikusan bezáródik. Az egyik kólagyártó ma debütál a széria második részében is látotthoz hasonló termékkel.


Ebből mindössze 6500-at gyártottak, és csak az interneten lehet megrendelni palackját mintegy 5500 forintért.



Bár csak négy rész készült belőle, a Vissza a jövőbe második részében már a Cápa 19. epizódját vetítik a mozik. A filmet forgalmazó Universal ezért megcsinálta a hiányzó 15 részt is tartalmazó mozielőzetest.

Ha nem is tartja hihetetlennek, de amire még a trilógia forgatókönyvírója sem gondolt 30 évvel ezelőtt, az az okostelefonok megjelenése. Bob Gale a Hollywood Reporternek egy svájci bicskához hasonlította. Ugyanis elfér a zsebben egy szerkezet, ami számítógép, fényképezőgép, számológép és telefon egyben. Létezik továbbá laposképernyős televízió és videótelefonálás.



A Vissza a jövőbe két főszereplője, Michael J. Fox és Christopher Lloyd szintén a mai napra készült reklámfilmben beszél a fax, a 3D filmek és az ujjlenyomat leolvasó valósággá válásáról.

A film alapja, tehát az időutazás és a repülő autók azonban még továbbra is váratnak magukra. Egyelőre öltözködésünk sem futurisztikus, nincs légdeszka, az időjárást pedig korántsem tudják megjósolni óraműpontossággal.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×