Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
325.94
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kanada kiszáll az Iszlám Állam elleni katonai akciókból

Kanada kiszáll az Iszlám Állam elleni katonai akciókból - erősítette meg a kampányban elhangzott ígéretét első sajtótájékoztatóján az ország megválasztott miniszterelnöke.

"Alig egy órája telefonon beszéltem Barack Obama amerikai elnökkel, és szót váltottunk arról, hogy Kanada továbbra is elkötelezett partnere az Iszlám Állam elleni koalíciónak" - mondta első sajtótájékoztatóján az ország megválasztott miniszterelnöke Justin Trudeau.

Hozzátéve: "Az amerikai elnök megértette elkötelezettségemet, amit a kampányban jeleztem, hogy az ország befejezi szerepvállalását a katonai akciókban" - jelentette be a liberális párt színeiben hétfőn választást nyert politikus.

Kanada továbbra is kiveszi részét az iraki erők kiképzéséből, valamint a térségbeli humanitárius erőfeszítésekből. Azonban visszavonja repülőgépeit, a terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában támadó koalíció kötelékében részt vevő hat CF-18-as vadászbombázóját. Arra az újságírói kérdésre, hogy pontosan mikor vonják ki a gépeket, nem tudott válaszolni, az eredeti tervek szerint 2016 márciusáig mindenképpen maradtak volna a Kanadai repülők.

Ugrósdy Mártont, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint a lépés gyengítheti Ottawa helyzetét például a NATO-n belül.

A sajtótájékoztatón részben valószínűleg a katonák kivonását kompenzálandó Justin Trudeau jelezte, kész a klímaváltozással kapcsolatos amerikai álláspont támogatásra, valamint Kanadának a környezetvédelmi ügyekben való fokozottabb szerepvállalására.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×