Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.5
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Felfüggesztheti az Európai Unió a Fehéroroszország elleni szankciókat

Döntés születhet arról az uniós külügyminiszterek tanácskozásán hétfőn, hogy az Európai Unió függessze fel a Fehéroroszország ellen korábban bevezetett büntetőintézkedéseket - tudatta pénteken egy diplomáciai forrás.

A neve mellőzését kérő diplomata kifejtette, hogy a jogi és természetes személyek ellen korábban elrendelt vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat függesztik majd fel, beleértve a nyugati sajtóban sokszor csak Európa utolsó diktátorának nevezett Aljakszandr Lukasenka államfőt is, akit jelenleg szintén ilyen büntetőintézkedések sújtanak. A diplomata elmondta, hogy négy olyan személy marad mindössze tiltólistán, akik korábban politikai indíttatású erőszakos bűncselekményekben voltak közvetlenül érintettek, emellett az országgal szemben érvényben lévő fegyverembargó is marad.

A brüsszeli forrás azt is hozzátette, hogy a döntés függ attól, hogy békésen zajlik-e majd a hétvégén az elnökválasztás, de semmi sem utal arra, hogy a kormányzat erőszak alkalmazására készülne; Lukasenkának ez nem áll érdekében, és valószínűleg oka sem lesz rá.

A magyar diplomácia álláspontja már hosszabb ideje az, hogy az Európai Uniónak valamilyen módon el kellene ismernie Minszk szerepét az ukrajnai konfliktusban való közvetítés terén. Lukasenka házigazdaként és közvetítőként lépett fel azokon az egyeztetéseken, amelyek Minszkben születtek német-francia segédlettel Kijev, Moszkva és kelet-ukrajnai szakadárok képviselői között, s amelyek a konfliktus politikai rendezését célozták meg.

A megállapodások értelmében a többi között Ukrajnának az év végére vissza kellene kapnia az ellenőrzést keleti határa fölött. Ezzel kapcsolatban a név nélkül nyilatkozó diplomata elmondta, hogy szerinte a minszki megállapodások "teljes végrehajtása nem fog megtörténni", s miután ez a feltétele az Oroszországgal szembeni uniós szankciók oldásának, arra számít, hogy a büntetőintézkedéseket az EU meg fogja hosszabbítani, ám ez csak januárban lesz esedékes.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×