Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Száznál több halálos áldozata van a jemeni légicsapásnak

A korábbiaknál közölteknél négyszer több, 131 halálos áldozata van Jemenben a lakodalmat ünneplőket ért, feltehetően a szaúdiak vezette szövetségesek által tévedésből végrehajtott légicsapásnak - közölték helyi kórházi források.

Az eset a Báb-el-Mandeb-szoros közelében, a Vörös-tenger partján fekvő al-Vahga faluban történt. Helyi lakosok szerint két rakéta csapódott be a lakodalmi sátrakba, ahol egy, a húszi lázadókkal szövetkező férfi esküvőjét tartották.

Az áldozatokat a makbanai kórházba szállították, és ottani orvosok mondták azt, hogy 131-en haltak meg a légicsapásban. A jemeni biztonsági forrásokra hivatkozó hétfői hírügynökségi jelentések még 28 ember haláláról szóltak.

Egy névtelenül nyilatkozó kormányzati illetékes szerint a szaúdiak vezette koalíció tévedésből mért légicsapás a násznépre, de ezt maguk a szaúdiak határozottan cáfolták. A koalíció szóvivője azt mondta, hogy feltehetően húszi lázadók lőtték ki a rakétákat.

Rupert Colville, az ENSZ menekültügyi főbiztosának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy amennyiben igaz, hogy 131-en haltak meg, akkor ez a legsúlyosabb incidens az egy éve tartó jemeni fegyveres viszály kirobbanás óta. Colville elítélte a törtéteket.

A jemeni konfliktusban a síita húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert kormánnyal. A szaúdiak vezette, az Egyesült Államok támogatását élvező szövetségesek március óta intéznek légitámadásokat a lázadók ellen. Nemzetközi emberi jogi csoportok megkongatták a vészharangot amiatt, hogy egyre több a civil áldozat. Az ENSZ genfi székhelyű emberi jogi irodájának adataik szerint a konfliktus kirobbanása óta több mint 4500-an haltak meg Jemenben, és közülük 2355-en a szaúdi légi hadjárat kezdete, március óta.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×