Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
322.58
bux:
148428.54
2026. november 4. szerda Károly

Irán kész tárgyalni a szíriai válság rendezéséről

Irán kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és az európaiakkal egy esetleges akciótervről a szíriai válság rendezése érdekében, egyelőre azonban az Iszlám Állam kiűzése a közvetlenebb cél - fejtette ki vasárnap egy rádióinterjúban az iráni elnök.

Haszan Róháni az NPR amerikai állami rádióban hazája készségét hangoztatta, hogy Washingtonnal, Moszkvával és az európai államokkal közösen vitasson meg egy olyan rendezési tervet, amelyet a dzsihadisták veresége után lehetne megvalósítani.

Hangsúlyozta ugyanakkor: az első teendő az, hogy kialakítsanak egy közös tervet az Iszlám Állam Szíriából való kiűzésére. "Először zavarjuk el a terroristákat, utána törődjünk az átmenetet érintő akciótervvel" - mondta Róháni.

Szerinte Bassár el-Aszad sorsáról is korai még beszélni. Leszögezte: a szíriai elnök jövőbeni szerepéről (arról, hogy részese legyen-e majd az átmenetnek) kizárólag maguk a szíriaiak jogosultak dönteni. "Végső soron az utolsó, legfontosabb szót annak az országnak a népe hivatott kimondani" - mondta az iráni elnök. Hozzátette: Irán mindent megtesz majd a szíriai biztonság és stabilitás helyreállításáért.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×