Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Ferenc pápa ismét a migránsok befogadását szorgalmazta

Ismételten a templomok és egyházi intézmények megnyitását szorgalmazta a rászorulók előtt Ferenc pápa a migránsválsággal összefüggésben a Szent Péter téren, szerdai általános audienciáján.

Ferenc pápa a szavait hallgató húszezer hívő előtt úgy fogalmazott, hogy az ajtajukat bezáró templomokat és plébániákat nem lehet templomoknak nevezni, hanem múzeumoknak.

"Az egyház (...) rendkívüli családnak számít, nem pedig különleges, zárt szektának" - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy az egyház "befogadó otthon, amelynek kapui mindig nyitva állnak".

A katolikus egyházfő vasárnap arra szólította fel egyházát, hogy a plébániák és más egyházi intézmények fogadják be a bevándorlókat. Ezt követően Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a több mint 27 ezer olasz plébánia mindegyike befogad egy bevándorló családot, több mint százezer embernek tudnak segítséget nyújtani. A Vatikán két bevándorlócsaládot fogad be.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×