Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Hűtőkamionnal robbantottak egy bagdadi piacon

Robbanószerrel megrakott hűtőkamionnal követtek el többtucatnyi halálos áldozatot követelő merényletet csütörtök reggel egy bagdadi piacon - közölték rendőrségi és egészségügyi források.

Az AP amerikai hírügynökség két meg nem nevezett rendőrre és három kórházi tisztségviselőre hivatkozva legkevesebb 60 halottról ír, más hírügynökségek kevesebbről számolnak be. Az AP szerint a sebesültek száma legalább 86, a Reuters brit hírügynökség pedig úgy tudja, hogy mintegy kétszáz.

A merénylet egy főleg síiták lakta negyed, Szadrváros legforgalmasabb piacán, a Dzsamílán történt. A bódék és a standok nagy része megsemmisült. A tűzoltók még órákkal a robbanás után is küzdöttek a lángokkal. A holttestek és a sebesültek elszállításában rengeteg civil segített a mentőknek.

Egy rendőrtiszt elmondta, hogy a csütörtöki a legforgalmasabb nap a piacon, mert sok vásárló nagy távolságból jön, hogy élelmiszert vegyen a hétvégére.

Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként, de a szunnita fegyveresekből álló dzsihadista Iszlám Állam (IÁ) - amely rátette a kezét az ország egyes területeire - gyakran követ el ilyen merényleteket síita lakónegyedek ellen. Noha a mostanihoz hasonló támadások gyakoriak az iraki fővárosban, az áldozatok száma az iraki háború legvéresebb szakaszának számító 2006-os és 2007-es év óta ritkán ilyen nagy.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×