Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.29
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A hitelezők és Athén megállapodott az államháztartás célszámairól

Megállapodás született hétfő éjjel a görög kormány és hitelezői, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a görög államháztartás 2016-os célszámairól.

Egy görög kormányzati illetékes elmondta: Görögországnak a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékát elérő elsődleges - vagyis az adósságszolgálat nélkül számított - többletet kell elérnie 2016-ban, a rá következő évben pedig 1,75 százalékot. Idén legfeljebb 0,25 százalékos deficittel zárhat a görög államháztartás.

Az athéni kormány és a nemzetközi hitelezők a Görögországot a csődtől megmentő újabb, immár harmadik mentőcsomagról tárgyalnak, amelynek összege 86 milliárd euró, és amelynek fejében számos kiigazítást kell megtennie a mediterrán országnak.

Bennfentesek szerint küszöbön áll a teljes - többek között a görög bankrendszer szanálásának részleteire és a görög állami vagyonelemek értékesítésére is kiterjedő - megállapodás.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×