Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Halálra ítélték távollétében Kadhafi egyik fiát

Egy tripoli bíróság halálra ítélte kedden távollétében Moammer Kadhafi néhai diktátor egyik fiát, Szeif al-Iszlámot, illetve a Kadhafi-rendszer nyolc egykori magas beosztású tisztségviselőjét is.

A Kadhafi fiú nem volt jelent az ítélethirdetésen, mert börtönben sínylődik az északnyugat-líbiai Zintánban. A város egy lázadócsoport ellenőrzése alatt áll, amely szembehelyezkedett a Tripoliban székelő, és a nemzetközi közösség által nem elismert iszlamista kormánnyal.

A bíróság rajta kívüli nyolc másik egykori magas beosztású kormánytisztségviselőt ítélt halálra, köztük Bagdadi al-Mahmúdi volt miniszterelnököt és Abdalláh asz-Szenúszi volt kémfőnököt, aki Moammer Kadhafi sógora volt.

További nyolc volt kormánytisztségviselőt életfogytig, hetet pedig 12 évig tartó börtönbüntetésre ítéltek. A Kadhafi fiún kívül mindnyájan egy tripoli börtönben vártak ítéletükre.

Szeif al-Iszlám Kadhafit egykoron apja lehetséges utódaként emlegették. A forradalom után azzal vádolták meg, hogy háborús bűnöket követett el az apja hatalmának megdöntésére irányuló 2011-es felkelés idején, a békés tüntetések vérbe fojtásakor. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is perbe fogta emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Moammer Kadhafi uralmának megdöntése óta Líbia nem képes kilábalni a különféle fegyveres milíciák okozta káoszból, amellyel szemben a Tobrukban székelő, törvényesen megválasztott ideiglenes kormány teljesen tehetetlen.

Korábban a tobruki igazságügyi minisztérium elítélte a bírósági eljárást, al-Mabruk Graira Omran tárcavezető szerint a bírák úgy dolgoznak a fővárosban, hogy "fegyvert szegeznek rájuk, és félniük kell attól, hogy megölik vagy elrabolják őket". Egyes sajtóorgánumok is vitatták a per jogszerűségét, mert szerintük a tripoli bírák az iszlamisták befolyása alatt állnak.

A 41 éves Szeif al-Iszlám Ausztriában és Nagy-Britanniában tanult, végzettségét tekintve építészmérnök, de Londonban gazdaság- és politikatudományokat is tanult, illetve doktori címet szerzett filozófiából.

Kadhafinak hét fia volt és egy lánya, illetve két fogadott lánya.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×