Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
322.85
bux:
144771.59
2026. október 16. péntek Gál

Először mond beszédet a Pápa az amerikai kongresszus előtt

Ferenc pápa személyében először fog beszédet mondani katolikus egyházfő az amerikai törvényhozás két házának összevont ülésén - jelentette be John Boehner, a képviselőház elnöke.

A pápa szeptember 24-én szólal fel a kongresszusban.

"A nemzetközi felfordulás idején a Szentatya üzenete a könyörületről és az emberi méltóságról megmozgatta a különböző hitű és hátterű embereket. A tanításai, imái és példája visszahozzák nekünk az egyszerű dolgok áldásait és az egymás iránti kötelességeinket" - nyilatkozott a republikánus párti, római katolikus vallású házelnök.

Az amerikai kongresszus vezetői tavaly márciusban küldtek meghívót a pápának, aki a tervek szerint látogatást tesz a Fehér Házban, beszédet mond a New York-i ENSZ-központban, és részt vesz egy katolikus nagygyűlésen Philadelphiában.

Ferenc pápa először látogat az Egyesült Államokba két évvel ezelőtti megválasztása óta.

XVI. Benedek pápa 2008-ban tett látogatást az amerikai fővárosban, ahol a Washington Nationals baseball-csapat stadionjában több tízezer hívő előtt misézett.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×