Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.05
bux:
144923.23
2026. október 16. péntek Gál

Éles összeütközések a bányászok és a rendőrség között Lengyelországban

Gumilövedéket is használt a lengyel rendőrség egy bányásztüntetésen, melyet kedd este a sziléziai Jastzrebi Széntársaság (JSW SA) székhelye előtt tartottak; több ember megsérült, mintegy tíz tiltakozót letartóztattak, s megrongálódott az eseményeket közvetítő lengyel köztelevízió felszerelése is.

A tüntetők a bérek befagyasztása ellen tiltakoznak. Az összetűzést az okozta, hogy a mintegy ezer emberből álló tömegből kivált egy csoport, amely megpróbált behatolni az épületbe, és eközben betörte az ajtaját. A tüntetők - akik között egyes megfigyelők a radikális nemzetieket, a fociszurkolókat is azonosították - petárdákkal, kövekkel, nagyobb méretű csavarokkal dobálták meg a rendőrséget.

A bányászszakszervezet elhatárolódott az erőszakos tüntetőktől, ugyanakkor kifogásolta a gumilövedékek alkalmazását.

A bányászok és a munkaadó hétfőn elindított tárgyalásait az összecsapás miatt felfüggesztették. Az egyeztetésen a kormány megbízásából Longin Komolowski próbált közvetíteni. Komolowski a rendszerváltás idején a Szolidaritás tagja, a 90-es évek végén - Jerzy Buzek kormányában - munkaügyi miniszter volt.

A 26 ezer embert foglalkoztató JSW SA az Európai Unió egyik legnagyobb kokszgyártó társaságának, a JSW csoportnak része. A bányászok a múlt szerda óta sztrájkolnak. A sztrájk fő követelménye a JSW SA elnökének lemondása, az általa tervezett költségcsökkentési terv visszavonása. A cég ennek keretében befagyasztaná a fizetéseket, az évi prémiumot a JSW jövedelmétől tenné függővé, és megszüntetne egyes munkavállalói kedvezményeket. A sztrájkhoz hétfőn más sziléziai bányatársaságok dolgozói is csatlakoztak, így az összes sziléziai bányában zajlanak tiltakozási akciók, s ezeket utcai tüntetések, útelzárások kísérik. Kedd délelőtt az A1-es autópálya egyik elágazását is elzárták a cseh határ közelében.

A sziléziai bányákban már január közepén tartottak egy tíznapos sztrájkot amiatt, hogy a kormány a legnagyobb lengyel bányacég, a KW 14 bányájából négyet bezárt volna. A bányászszakszervezettel akkor személyesen Ewa Kopacz miniszterelnök tárgyalt, végül - a katolikus egyház közvetítésével - a KW alapos átszervezésében állapodtak meg, de a bányabezárást elnapolták. A januári bányászsztrájkot támogató Szolidaritás szakszervezet azóta is országos sztrájkkészültségben van.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×