Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
326.99
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

EU-csúcs - Megállapodtak a beruházási alap felállításáról

Megállapodás született az Európai Unió állam- illetve kormányfői között arról, hogy sürgősen fel kell állítani az Európai Stratégia Beruházási Alapot - közölte az Európai Tanács első munkaülésének végeztével csütörtök este Donald Tusk, a testület elnöke.

A Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által bejelentett alap a tervek szerint 21 milliárd euró uniós forrás és az Európai Beruházási Bank által kihelyezett hitelek felhasználásával, túlnyomó részt magántőke mozgósításával összesen 315 milliárd euró beruházást tervez megvalósítani a következő három évben.

Arról is megegyeztek a tagállamok vezetői, hogy erősíteni kell a strukturális reformokat, és folytatni kell az erőfeszítéseket az egészséges fiskális politika érdekében - mondta Tusk. Létre kell hozni az energiauniót, a digitális egységes piacot, mielőbb le kell zárni a folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalásokat és meg kell erősíteni a gazdasági és monetáris unió gazdasági kormányzását - sorolta.

Az ülés végeztével elfogadott zárónyilatkozat értelmében az Európai Tanács tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság jelezte: kedvezően bírálja majd el az uniós költségvetési szabályok szempontjából az alaphoz történő tagállami hozzájárulásokat, összhangban a szabályokban rejlő rugalmassággal. Ez utalás arra, hogy Brüsszel a hiányküszöb vizsgálatakor elnéző lesz, ha a tagállamok az alap forrásait növelik költségvetési forrásokból.

A zárónyilatkozat szerint a bizottságnak "jóval a 2015 márciusi" uniós csúcs előtt elő kell állnia az energiaunió megteremtésére vonatkozó átfogó javaslattal.

A digitális egységes piaccal összefüggésben az uniós jogalkotóknak, a miniszterek tanácsának és az Európai Parlamentnek fel kell gyorsítania a munkát a függőben lévő jogszabályokon, a bizottságnak pedig "jóval a 2015 júniusi Európai Tanács" előtt "nagy ívű közleményt" kell közzétennie ezzel kapcsolatban.

Az első munkaülés végeztével, az állam-, illetve kormányfők vacsoráján a keleti szomszédság helyzetét, azon belül kiemelten az ukrán konfliktus helyzetét tekintik át és tárgyalják meg.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×