Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
313.23
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Szijjártó: erősíteni kell jelenlétünket Afrikában

Magyarország afrikai jelenlétének erősítését hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Thomas Kwesi Quartey ghánai külügyminiszter-helyettessel.

Szijjártó Péter elmondta: Afrika folyamatosan erősödik, nagy léptékű infrastrukturális fejlesztések kezdődtek, európai és amerikai vállalatok egyre több beruházást hajtanak végre a kontinensen, és ebben a versenyben Magyarország sem akar lemaradni.

Magyarország afrikai jelenlétének erősítése összhangban van az új típusú magyar külpolitika célkitűzésével, vagyis hogy az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a világ azon térségeire, amelyek gyorsan fejlődnek - hangsúlyozta, a Ghánával való együttműködés fő területei között pedig a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a gyógyszeripart, az orvosi műszerek exportját és az IT-szolgáltatásokat említette a tárcavezető. Megjegyezte azt is, hogy Magyarország tíz ghánai ösztöndíjas hallgatót fogad majd.

"A Ghánával való együttműködésünk erősítésétől azt várjuk, hogy Magyarország is profitálni fog külgazdasági oldalon az afrikai kontinens jelentős erősödéséből" - mondta Szijjártó Péter. Kiemelte egyúttal, hogy Ghána az egyik legjobban működő demokrácia Afrikában.

Emlékeztetett, annak érdekében, hogy minél több magyar vállalat kapjon lehetőséget a ghánai piacon, Magyarország kereskedőházat nyitott a ghánai fővárosban, Accrában.

A miniszter végül kitért az Ebola-járványra is, jelezve, hogy Ghána fontos szerepet játszik az Ebola elleni küzdelemben, hiszen ott van a járvány elleni ENSZ-misszió központja.

A ghánai külügyminiszter-helyettes közölte, a megbeszélésen téma volt többek között a gazdasági együttműködés, az internetes biztonság és az oktatás. A tervek között említette egy tudományos és gazdasági együttműködési bizottság felállítását, valamint vízummegállapodás megkötését a két ország között.

Thomas Kwesi Quartey beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar-ghánai kapcsolatok hosszú időre nyúlnak vissza, hiszen sok ghánai diák tanult Magyarországon.

Elmondta, hogy országa a tudományos fejlődés központjává szeretne válni Nyugat-Afrikában, amiben a magyar műszaki szaktudás nagy segítséget jelenthet nekik.

"Ghánát egy központként ajánljuk önöknek, egy olyan régióba való belépési útvonal első államosaként, ahol 500 millió embert tudnak elérni" - közölte a nyugat-afrikai állam külügyminiszter-helyettese, aki reméli, hogy ghánai feldolgozott termékek is sikeresen eljuthatnak az európai piacra.

A politikusok beszéde után a magyar és a ghánai fél parafálta a két ország közötti oktatási együttműködési egyezményt, és kibervédelmi együttműködés megvalósításáról szóló szándéknyilatkozatot is aláírtak.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×