Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
314.17
bux:
150244.81
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Erre jár a világ legnagyobb repülőgépe

A világ leghosszabb légi útvonalán helyezte üzembe a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét a Qantas ausztrál légitársaság: az Airbus A380-as közel ötszáz utassal a fedélzetén 15 óra alatt tette meg a 13 800 kilométeres utat az ausztráliai Sydney és az amerikai Dallas között.

A kétszintes, négymotoros gépét vízágyú sugaraival köszöntötték hétfőn a Dallas-Fort Worth Nemzetközi Repülőtéren (DWF). A behemót repülő ezt követően egy kifejezetten a számára készült kétszintes kapuhoz gördült. A Quantas szóvivője szerint a teljesen megtelt gépen 484 utas tette meg a világrekorder távolságot.

A DWF meglehetősen nagy repülőtér, az Egyesült Államok és Latin-Amerika között közlekedő járatokat indít és fogad, így ideális a nagy utasszállító számára. Ugyanis az A380-as a mérete miatt csak korlátozott számú repülőtéren fordulhat meg. A kisebb gépek, mint a Boeing legutóbbi 787-es utasszállítója, sokkal több járaton alkalmazhatók.

A Qantas korábban Boeing 747-essel tette meg a Sydney-Dallas utat, ám ennek a járatnak az ausztráliai Brisbane-ben még be kellett iktatni egy köztes megállót.

Vanessa Hudson, a Qantas egyik vezetője elmondta: a 747-essel meg voltak ugyan elégedve, de az A380-as sokkal nagyobb, és tíz százalékkal nagyobb a kapacitása.

Az új járaton utazóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: az olcsóbb jegyek 1900 dollárba (majd félmillió forintba) kerülnek, a businesskategóriában már 7000 dollárt (1,7 millió forintot) kell fizetni, az első osztály jegyei pedig 12-13 ezer dollárra (2,9-3,2 millió forintra) rúgnak. Igaz, hogy utóbbihoz pizsama és báránybőr matrac is jár.

Az A380-asok számára kialakított speciális kaput a dallasi repülőtéren szerdán újra használják: ekkor érkezik meg az Emirates légitársaság Dubaj-Dallas járatán közlekedő első ilyen típusú repülőgépe.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Trump újabb vámokkal sújt le Kínára

Trump újabb vámokkal sújt le Kínára

A Trump-adminisztráció akár 100%-os vámot vet ki az importált drónokra és alkatrészeikre, hogy csökkentse az Egyesült Államok külföldi – elsősorban kínai – beszállítóktól való függőségét és fellendítse a hazai dróngyártást. A legmagasabb vámtétel a nagyobb, érzékeny képességekkel rendelkező eszközökre vonatkozik, míg szövetséges országok termékei kedvezményes, 10–15%-os kulcsot kapnak. Washington nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági kockázatként tekint a külföldi drónfüggőségre, az ukrajnai háború tapasztalatai nyomán pedig stratégiai iparágként kezeli a szektort. A bejelentésre az amerikai drónipari cégek részvényei emelkedéssel reagáltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×