Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Berényi: a felvidéki magyarság megmaradását célzó lépések felkarolásával segíthetne az új szlovák államfő

A vasárnap beiktatandó új szlovák államfő, Andrej Kiska azzal segíthetne leginkább a helyi magyar közösségnek, ha elismerné a felvidéki magyarság megmaradását célzó lépések legitimitását, és maga is felhívná azokra a figyelmet - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke újságírók előtt szombaton Pozsonyban.

A felvidéki magyar párt Országos Tanácsának (OT) ülését követően tartott sajtótájékoztatón Berényi József elmondta: az MKP nyilatkozatban gratulált választási győzelméhez Andrej Kiskának, és ebben a dokumentumban reményüket fejezték ki, hogy Kiska államfőként hozzájárul majd a felvidéki magyarság létszámcsökkenésének megállítását célzó lépések megvalósításához.

"Ha egy köztársasági elnök azt mondaná, hogy vegyük figyelembe, hogy a magyarok igényei legitimek, mert nem az ország szétverését szolgálják, hanem önmaguk megmaradását, akkor óriásit segítene" - fejtette ki Berényi József.

Az MKP elnöke szerint az új államfőtől joggal várható el, hogy felhívja a figyelmet a felvidéki magyarság létszámfogyatkozásának a közösségre gyakorolt veszélyére, mivel ha ezt nem teszi, akkor az annyit jelent, hogy egyetért azzal, s úgy érzi, miszerint "jól van ez így." Berényi újságírói kérdésre elmondta: ha a leendő új államfő részéről erre igény mutatkozik, nagyon szívesen megtárgyalnák vele az úgynevezett kisebbségi minimum (egy, a felvidéki magyarság helyzetét értékelő, s e közösség megmaradását célzó lépéseket összegző dokumentum) célkitűzéseit is, ám erre Andrej Kiska a múltban nem mutatott igényt.

A sajtótájékoztatón az MKP által készített autonómiatervezet iránt érdeklődő újságírói kérdésre Berényi azt mondta: minden eszközt "figyelembe akarnak venni", ami a felvidéki magyarság asszimilációs folyamatának megállításában segíthet, s az autonómia minden formája ilyen. Az autonómiatervezetük nyilvánosságra hozatalának időpontját és helyszínét az MKP politikusa egyelőre nem kívánta pontosítani.

Az MKP OT szombaton tartott ülésén a résztvevők a felvidéki magyar párt eredményeit értékelték a novemberi megyei, a márciusi államfő- valamint a májusi európai parlamenti választásokon, s megállapították, hogy mindhárom választás esetében eredményük sikerként könyvelhető el.

"Jó alapjaink vannak arra, hogy 2016-ban bekerüljünk a parlamentbe, de addig még egy nagy kihívás van előttünk, s ez a helyhatósági választás" - hangsúlyozta Berényi, hozzátéve: célkitűzésük, hogy a novemberi helyhatósági választáson a párt megőrizze jelenlegi pozícióit.

Kifejtette: a magyarok lakta déli régióban a kisebb települések mellett a városokban is szeretnének jó eredményeket elérni. A városok közül Dunaszerdahely és Révkomárom lesz számukra a kulcsfontosságú, Révkomáromban magyar polgármestert szeretne a város élére juttatni az MKP.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×