A Love, Life and Laughter (Szerelem, élet, kacagás) című filmet George Pearson írta és rendezte 1923-ban, és szerepel a Brit Filmintézet (BFI) "körözési" listáján, a 75 legfontosabb felkutatni való film között.

Betty Balfour, a leghíresebb brit némafilmsztár a 90 perces romantikus vígjátékban egy kóristalányt alakít, aki beleszeret egy elszegényedett színészbe. A korabeli The Times kritikája a színésznőt "a brit filmekben játszó legokosabb komikaként" méltatta, maga a produkció azonban akkoriban nem váltott ki osztatlan elismerést, többek között a váratlan happy-endet is kifogásolták.

A filmnek a botrány sem tett jót, ami amiatt tört ki, hogy 1924-ben egy forgatókönyvíró plágiummal vádolta meg Pearsont, bár a bíróság végül a rendező javára döntött.

A Brit Filmintézet azt reméli, hogy a meglelt alkotást még idén bemutathatják a szigetországban.

A produkcióra egy apró holland moziban bukkantak rá, ahol több mint nyolcvan évig porosodott. Amikor 2012-ben fel akarták újítani a filmszínházat, az egyik alkalmazott számos filmes dobozt adott át az EYE-nak, a holland filmmúzeumnak. A múzeum a tekercsek katalogizálása közben találta meg a Love, Life and Laughter kópiáját.

Bryony Dixon, a BFI némafilmes kurátora "jelentős felfedezésnek" nevezte a film előkerülését, és kiemelte, hogy George Pearson, az egyik legtehetségesebb brit filmrendező életművének egy ritka darabja került elő. Pearson egy másik alkotása, a Reveille című első világháborús dráma is szerepel a BFI legfontosabb hiányzó műveinek listáján. A rendezőnek a most fellelt darabon kívül egyetlen további munkája marad fent.