Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Újabb óriástüntetéseket tartottak Venezuelában, nőtt a halálos áldozatok száma

Újabb óriástüntetést és ellentüntetést tartottak Venezuelában szombaton a kormány politikáját ellenzők, illetve Nicolás Maduro elnök hívei. Bejelentették azt is, hogy a korábbi tiltakozó akciók összecsapásaiban megsebesült résztvevők közül ketten belehaltak sebeikbe, így a halálos áldozatok száma 33-ra nőtt.

A "kormányzati diktatúra", az infláció, a romló közbiztonság és a rendőrségi brutalitás miatt tiltakozó többezres tömeg az elmúlt napokban letartóztatott két ellenzéki polgármester, valamint Leopoldo Lópoz ellenzéki vezető őrizetben tartása ellen is tüntetett Caracasban.

Jelen volt Henrique Capriles, az ellenzék korábbi elnökjelöltje is, aki egyebek között arról beszélt, hogy a kormány hibájából a nép éhezik és nem jut gyógyszerhez, az ellenzéki aktivistákat pedig üldözik.

A főváros központjában Maduro elnök hívei vonultak fel, egyebek között a korábbi tüntetések vandalizmusa ellen tiltakozó jelszavakat skandálva.

Megjelent közük maga az államfő is, aki ismét a jobboldalt hibáztatta az országban uralkodó helyzetért, és különösen elítélte, hogy az ellenzék "szélsőséges, újfasiszta" kifejezéseket használ, és a terrorizmus eszközeit is igénybe veszi. Hozzátette, hogy az igazságszolgáltatás nem marad el.

A legutóbbi tüntetéseken a helyszíni jelentések szerint komolyabb incidens nem történt, de szombaton jelentették be, hogy korábbi megmozdulások két sebesültje meghalt.

A kormányellenes akciók egyik fő helyszínén, a nyugat-venezuelai San Cristóbalban egy fejlövést kapott buszsofőr hunyt el, az ország középső részében pedig egy 26 éves fiatalember, aki egy barikádnál kapott halálosnak bizonyult lövést.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×