Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Elhunyt Suárez volt spanyol kormányfő, a spanyol demokrácia egyik atyja

Elhunyt a "spanyol demokrácia egyik atyjának" tartott Adolfo Suárez vasárnap, aki az ország első demokratikus úton hatalomra jutott kormányfője volt a Franco-rezsim után.

A 81 évet élt politikus már nagyjából egy évtizede Alzheimer-kórral küzdött, múlt hétfő óta pedig tüdőgyulladással kezelték egy madridi kórházban. Halálát családja jelentette be vasárnap délután, de pontos okot nem közöltek.

Suárezt 1976-ban, Francisco Franco diktátor halála után nevezte ki a kormány élére I. János Károly király, és 1977-ben a - 41 év után első - szabad választásokon győzelemre vezette pártját. Ezután 1981-es lemondásáig vezette a spanyol kabinetet.

A spanyol uralkodó a halálhír bejelentését követően "kitűnő munkatársának és hű barátjának" nevezte az elhunytat, és közleményében hangsúlyozta, hogy Suárezt a demokratikus átmenet kulcsszereplőjeként mindig a demokrácia, a joguralom, valamint Spanyolország egységének és sokszínűségének védelme vezérelte.

I. János Károly annak idején nagy meglepetést okozott azzal, hogy a viszonylag ismeretlen Suárezt nevezte ki a miniszterelnöki posztra. Bár Suárez korábban 38 évig a francoista állampárt tagja volt, amelyben magas pozíciókat is betöltött, kormányfői kinevezése után eleinte óvatos, de végül a demokratizálódáshoz vezető reformokról szóló intézkedéseket hozott.

Ugyanakkor Suárez politikai felemelkedéséhez hasonlóan bukása is gyors volt: bár a Demokratikus Közép Uniója nevű, kereszténydemokratákat, szociálliberálisokat és volt francoistákat is tömörítő laza pártszövetsége 1977-ben és 1979-ben is győzött a választásokon, nem sokkal később elkezdett széthullani, maga Suárez pedig 1981-ben lemondott.

Utána több sikertelen kísérletet tett a hatalomra való visszatérésre, míg 1991-ben végleg visszavonult a politikától. Ennek ellenére felmérések szerint évtizedekkel lemondása után is az egyik legnépszerűbb közéleti személyiség volt Spanyolországban a demokratikus átmenetben játszott szerepe miatt.

A sajtó 2005-ben adott hírt arról, hogy Suárez degeneratív agybetegségben szenved, és ennek következtében elveszítette az emlékezőképességét. Élete utolsó részében családja szerint még rokonait és jó ismerőseit sem volt képes megismerni.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×