Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Lew: az IMF több mint 15 milliárd dollárt adhat Ukrajnának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) több mint 15 milliárd dollárnyi segélyt folyósíthat majd Ukrajnának - jelentette ki szerdai szenátusi meghallgatásán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.

Lew hangoztatta, hogy Ukrajnának a mély politikai és gazdasági válság közepette a gazdaság újjáépítéséhez alapokra van szüksége, amelyeknek a Nemzetközi Valutaalaptól kell érkezniük.

Hozzátette, hogy önmagában egyetlen ország sem biztosíthat ilyen mértékű finanszírozást.

Az új ukrán kormány korábban azt jelezte, hogy egy legkevesebb 15 milliárd dolláros IMF-támogatásra számít. A valutaalap a maga részéről egyelőre nem közölt számokat a várható támogatásról, arra vár, hogy a múlt héten Kijevben járt szakértői elkészítsék jelentésüket.

Az amerikai pénzügyminiszter sürgette, hogy a kongresszus hagyja jóvá az IMF kvótareformját, ellenkező esetben csökkenhet az Egyesült Államok befolyása a valutaalapban.

Oroszország az IMF-ben azt sürgeti, hogy a pénzügyi szervezet az amerikaiak nélkül is haladjon előre a reformok megvalósításával, ami végeredményben akár az Egyesült Államok vétójogának elvesztéséhez vezethet a valutaalapnál.

Az IMF-ben - legnagyobb részvényesként - egyedül az amerikaiaknak van vétójoguk.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×