Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Miért mentette meg a Kreml Janukovicsot?

Az orosz vezetés csak ideológiai okokból döntött Viktor Janukovics ukrán elnök megmentése mellett - vélekednek a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap pénteki számában szakértők, akik helyeslik, hogy a Kreml nem fedi fel további lépéseit az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban.

Alekszej Muhin, az orosz Politikai Információs Központ nevű intézmény vezérigazgatója helyesli Moszkva kiváró álláspontját Ukrajnával kapcsolatban. Szerinte ugyanis amint a Kreml kinyilvánítaná további szándékait, azokat Nyugaton azonnal bírálnák. A szakértő lehetségesnek tartja azt is, hogy az orosz vezetésre példa nélkül álló nyomást fognak gyakorolni.

Muhin rámutatott, az orosz politika rejtett szándékai "a szükséges pillanatban" mutatkoznak meg. Ezt bizonyítja, hogy Vlagyimir Putyin szerdán elrendelte a fegyveres erők harckészültségének váratlan ellenőrzését az Ukrajnával határos nyugati, valamint a közép-oroszországi katonai körzetben, illetve az is, hogy az oroszbarát Alekszej Csalijt választották meg Szevasztopol polgármesterének. Muhin szerint Moszkva egyfajta "cselgáncstaktikát" választott: nyugodtnak, békésnek, sőt tétovának tűnik, így az ellenfél nem tudja, "hol fog lecsapni". Úgy véli, ez hatékony taktika "a Nyugattal folyó küzdelemben".

Gleb Pavlovszkij orosz politikai szakértő ezzel szemben meglehetősen merevnek és visszavonhatatlannak tartja a Kreml Ukrajnával kapcsolatos álláspontját. Szerinte Oroszország nem tudja befolyásolni a helyzetet a szomszédos országban. A Kijevtől megijedt krími orosz közösségek aktivizálása gyenge eszköz Moszkva kezében. Pavlovszkij úgy véli, hogy Oroszország nem vállal felelősséget a Krímben zajló eseményekért, de szerinte egyáltalán nem kell elhatárolódnia az ottani folyamattól.

Pavlovszkij törvényesnek tartja az ukrán parlamentet, de rámutatott, minthogy Viktor Janukovics leváltása nem közjogi felelősségre vonás útján ment végbe, így Moszkvának nem kell automatikusan elismernie az ukrán politikus eltávolítását az államfői posztról. Szerinte nincs szó arról, hogy Janukovicsnak politikai menedéket adtak volna Oroszországban. Az ukrán politikus csak védelmet kapott, így ezután Moszkva "azt csinál, amit akar, még át is adhatja őt a jövőbeni ukrán hatalomnak". Pavlovszkij szerint a most Kijevben hatalmon lévőknek nem lehet Viktor Janukovicsot átadni, ők gyorsan vallomásra kényszeríthetik a politikust, vagy öngyilkosságnak feltüntetve megölnék őt.

"Erre már volt példa Kijevben" - tette hozzá.

Az ukrajnai narancsos forradalom idején, 2004. december 27-én Heorhij Kirpa volt ukrán közlekedési miniszter, Viktor Janukovics elnökké választásának támogatója lelte halálát gyanús körülmények között. 2005 márciusában pedig Jurij Kravcsenko volt ukrán belügyminiszter lett öngyilkos, mielőtt kihallgathatták volna Georgij Gongadze grúz származású újságíró meggyilkolása ügyében.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×