Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Felmentették Christian Wulff volt német államfőt a korrupció vádja alól

Felmentette csütörtökön a hannoveri tartományi bíróság Christian Wulff volt német államfőt a jogtalan előny elfogadásának vádja alól.

A bíróság felmentette az ügy másik szereplőjét is, Daniel Groenewold filmproducert, akit jogtalan előny nyújtásával vádoltak meg.

A hannoveri ügyészség szerint a producer 2008-ban kifizetett egy 719,40 eurós szállodai számlát a politikus helyett, aki cserébe Alsó-Szászország tartomány miniszterelnökeként a hivatalából adódó tekintélyt felhasználva segített támogatást szerezni a Siemenstől egy filmhez.

A vádhatóság szerint ez korrupciót jelent, a bíróság viszont nem találta bizonyítottnak, hogy bűncselekmény történt.

Christian Wulff az első volt német államfő, aki ellen büntetőper indult.

A konzervatív CDU egykori politikusa 2012 februárjában mondott le, miután a hannoveri ügyészség mentelmi joga felfüggesztését kérte a törvényhozástól.

Az ügy előzménye, hogy a Bild című lap 2011 decemberében Christian Wulff gazdag vállalkozókhoz fűződő ellentmondásos kapcsolatairól közölt cikkeket. A bulvárlap ingyenes nyaralástól feltűnően kedvezményes hitelig ügyek egész soráról számolt be.

A hatóság a cikkek alapján kezdett vizsgálódni, és számos irányban nyomozott. Csaknem 400 aktányi iratot foglaltak le, 45 bankszámlán vizsgálták a pénzmozgásokat és 93 tanút kérdeztek ki. Végül azonban csak a 2008-as müncheni Oktoberfesten tett látogatás költségeinek részleges - 223 ezer forintnak megfelelő összegű - átvállalásával kapcsolatban találták megalapozottnak a korrupciós bűncselekmény gyanúját.

Az ügyészség eredetileg megvesztegethetőséggel vádolta a politikust, de a bíróság a korrupció egy kevésbé súlyos változatára, a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető jogtalan előny elfogadására módosította a vádat.

Az ügyészség korábban az ügy csekély súlyára tekintettel fel is ajánlotta a politikusnak, hogy 20 ezer euró pénzbüntetés ellenében vádemelés nélkül lezárja az eljárást. Wulff ezt elutasította. A tárgyaláson hangsúlyozta, hogy azért segített Daniel Groenewoldnak, mert fontosnak tartotta "a kínaiak Oskar Schindlerje" néven is emlegetett Siemens-alkalmazott, John Rabe életét feldolgozó film ügyét.

Christian Wulff a háború utáni Németország tizedik szövetségi elnöke volt. Az 54 éves politikus volt a legfiatalabb német államfő, és ő töltötte be a legrövidebb ideig - összesen 598 napig - a tisztséget.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×