Várjon, aki a lap szerint az utóbbi időben mind kamarai előadásokon, mind szólistaként sikereket aratott, túlnyomórészt a romantikus kor zenéjéből adott elő darabokat, és "nem hagyott kétséget afelől, hogy ő egy szokatlan hatalmú muzsikus".

"A makulátlan technikáján és a zenei tagoltság jártas érzékelésén felül Várjon valami olyat is hozott, ami sokkal ritkább ennél - a karakter kézzelfogható érzékeltetését gyakorlatilag mindenben, amit eljátszott, Beethoven, Schumann és Bartók találó és feltűnően ízes értelmezéseiben" - írta Stephen Brookes zenekritikus a vasárnapi előadásról.

Schumann Fantasiestücke Op. 12 nyolc darabjának előadása közben a művész az álmodozó és szenvedélyes hangulatok között ingadozott és olyan "abszolút természetességgel játszott, mintha a helyszínen improvizált volna". Brookes szerint úgy tűnt, hogy Várjon személyisége az ugyancsak magyar Bartók Béla előadásában teljesedett ki, és a Két elégia megszólaltatásával úgy idézte fel a zeneszerző szerelmi bánatát, "mintha csak a saját szívéből játszott volna".