eur:
389.75
usd:
362.1
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Bemutatják Hitchcock holokauszt-dokumentumfilmjét

Bemutatják Alfred Hitchcocknak a holokausztról és a német háborús bűnösökről készített dokumentumfilmjét, amelyet eddig nem láthatott a közönség.

Az anyag jelenleg feldolgozás alatt áll, a munkálatok 2014 végére, 2015 elejére fejeződhetnek be. Ezt követően vetíthetik le a brit televízióban vagy fesztiválokon - jelentette be a londoni Imperial War Museum szóvivője szerdán.

A rendezőt egy barátja kérte fel 1945-ben, hogy legyen a segítségére egy német háborús bűnösökről készülő dokumentumfilmben. Az alkotók a brit és a szovjet csapatok által többek között a bergen-belseni koncentrációs tábor felszabadításakor felvett képsorait használták fel - írta szerdai kiadásában a The Independent című brit napilap, amely szerint a felvételek még a horror mesterének tartott Hitchcockot is megrázták: napokig nem ment be a stúdióba, miután először látta őket.

A dokumentumfilmet végül soha nem mutatták be, eltűnt az archívumokban - mondta Toby Haggith, az Imperial War Museum munkatársa. A Szövetségesek ugyanis taktikát változtattak, és arra jutottak, hogy nem segítené Németország újjáépítését, ha az ott élőket kegyetlenül szembesítenék a múlttal.

Az alkotást az 1980-as években egy amerikai kutató fedezte fel. Az 1984-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinálén be is mutattak részleteket a filmből, de Toby Haggith szerint csak most restaurálták és állították össze úgy, ahogy azt Alfred Hitchcock munkatársaival elképzelte.

A szakember szerint "rendkívül erőteljes és felkavaró" filmről van szó. Az alkotásban mindazonáltal nemcsak embertelen képek láthatók, hanem olyan reményteljesebbek is, amelyeken például az egykori foglyok láthatók, amikor először lefürödhettek. Megemlékezik a film a tífusz terjedése elleni közdelemről is.

"Fellelhetők benne a remény darabkái" - összegzett Haggith.

A történelmi felvételek mellé egy új dokumentumfilmet is készítettek kísérőfilmként.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×