Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hála és tisztelet - Mandelára emlékezik a világ

A politikusok mellett sportolók, zenészek, polgárjogi aktivisták is részvétüket nyilvánítják Nelson Mandela halálhírének bejelentését követően. A BBC honlapja folyamatosan adja közre a megemlékezéseket.

"Nem nagyon fogunk valaha is Nelson Mandelához hasonló államférfival találkozni" - mondta Barack Obama amerikai elnök a volt dél-afrikai elnök halálhírének bejelentése után. Obama visszaemlékezett rá, hogy első politikai szerepvállalása a dél-afrikai apartheid rendszer elleni tüntetésen volt.

Barack Obama amerikai elnök ezt mondta: Én vagyok az egyik a számtalan milliók közül, akik inspirációt merítettek Nelson Mandela életéből.

George Bush és felesége közösen emlékezett. A Facebookon azt közlik, hogy a világ életében is megérdemelten ünnepelte Nelson Mandelát, aki erőt jelentett a szabadság és egyenlőség számára. A világunk jobb lett az ő példája nyomán. Ez a kitűnő ember hiányozni fog, de a tettei örökké élnek és velünk maradnak.

"Egy erős fény aludt ki örökre" - reagált David Cameron brit miniszterelnök Mandeláról, akit a jóindulat megtestesítőjének nevezett.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt emelte ki, hogy Mandela példakép, az igazság pillére volt a világ előtt. "Mandela megváltoztatta a történelem menetét a népe, országa, Afrika és a világ számára is" - írta Twitteren Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Sok sportoló és művész is megrendülten búcsúzik a Twitteren, üzenetet tett közzé Yoko Ono, John Lennon özvegye is. Cristiano Ronaldo is köszönetet mond a példaadásért, Pelé szerint Mandela hős volt, akit a brazil futball-legenda barátjaként tisztel.

Nelson Mandela halálával a Dél-afrikai köztársaság elveszítette "atyját", a világ pedig egy hőst veszített - fogalmazott péntekre virradóra kiadott közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. "Lerovom tiszteletemet a jelenkor egyik legnagyobb embere előtt" - írta Schulz, aki szerint Nelson Mandela hagyatéka örökké élni fog. "Nelson Mandela egy harcos és egy vezető, illetve az ihlet forrása volt számos embernek szerte Afrikában, Európában és világon." Így fogalmazott az EP elnöke, és részvétét nyilvánította az elhunyt Nobel-békedíjas politikus családtagjainak és barátainak - írja az MTI.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus halálhírét Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be az állami tévében. Mandelának állami temetése lesz, és országszerte félárbócra engedik a nemzeti zászlókat. Mandelát jövő szombaton temetik majd el.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×