Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Németh Zsolt: Ukrajnában mindenféle erőszak elfogadhatatlan

Elfogadhatatlannak nevezte mindenféle, de különösen az állam részéről történő erőszak alkalmazását Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kijevben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri értekezletén mondott beszédében.

Az államtitkár az MTI-nek ezt követően nyilatkozva kiemelte, hogy a gyülekezés- és szólásszabadság az EBESZ meghatározó alapelvei közé tartozik, ezen értékek tiszteletben tartása nélkül tartós demokráciát egyetlen országban sem lehet elérni.

Hangsúlyozta, hogy megkérdőjelezhetetlen Ukrajna európai integrációs elkötelezettsége mind a kormány, mind az ellenzék részéről. "Senkinek sincs joga egy másik állam belügyébe beavatkozni, és befolyásolni annak orientációját" - szögezte le.

Németh Zsolt hangoztatta, hogy a nemzetközi közösség ugyanakkor nem lehet közömbös Ukrajnával szemben az Európai Unió november végén Vilniusban tartott keleti partnerségi csúcstalálkozója után. Mint mondta, az Európai Uniónak továbbra is nyitva kell tartania az ajtaját Kijev előtt. Kiemelte, hogy különösen a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek kell fokozottan Ukrajnára figyelniük.

Az államtitkár szerint az EU-nak folytatnia kell a tárgyalásokat Ukrajnával a társulási megállapodás megkötése érdekében. Kijevnek pedig teljesítenie kell a még fennmaradt feltételeket, vagyis Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő ügyének rendezését és az ügyészségi törvény módosítását.

Az ukrajnai belpolitikai válság kezelésével kapcsolatosan párbeszédet szorgalmazott a felek között, amelyben a nemzetközi közösségnek közvetői szerepet kell vállalnia.

Németh Zsolt előző este járt a kijevi Függetlenség téren, ahol a hatalomváltásért tüntetők központi demonstrációja zajlik, és megbeszélést folytatott ott Borisz Taraszjuk volt külügyminiszterrel, a Timosenko mögött álló Haza (Batykivscsina) párt vezető politikusával, aki jelenleg az ellenzék által létrehozott nemzeti ellenállás külpolitikai szóvivője.

A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy az ukrajnai belpolitikai helyzet rendezéséhez párbeszédre van szükség a kormány, a tüntetők és az ellenzék képviselői között. Taraszjuk jelezte, hogy az ellenzék szívesen fogadja a nemzetközi közvetítői segítséget a válság békés rendezésének érdekében.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×