eur:
388.89
usd:
360.52
bux:
68406.57
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Kerékpárjával bukott a venezuelai elnök - videó

Hatalmasat bukott kerékpárjával a venezuelai elnök, de sértetlenül megúszta a történteket.

Nicolás Maduro vasárnap a fővárosban, Caracasban egy nagyszabású sportrendezvényen vett részt. A helyi televízió információi szerint az államfő csak fél kezével fogta a kormányt, miközben a másikkal a központi sugárút két oldalán ujjongó tömegnek integetett. Az integetés során azonban elvesztette az uralmát a kerékpár fölött és az úttestre zuhant.

A múlt év végén elhunyt Hugo Chávez örökébe lépett Maduro az eséssel valóságos tömegkarambolt okozott, a mellette, illetve mögötte kerekezők ugyanis sorra estek a földre. A televízió szerint az érintettek egymás hegyén-hátán feküdtek az aszfalton, de komoly sérülés nem történt.

Az államfő igyekezett humorral elütni az esetet. A televíziónak nyilatkozva elismerte, hogy tömeges bukást okozott, de - mint mondta - valamennyien talpra ugrottunk és majd meghaltunk a nevetéstől.

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×