Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.48
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A vártnál kisebb mértékben csökken a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás Szlovákiában

A vártnál kisebb mértékben, öt százalékkal csökken a kisebbségi kultúrára szánt szlovák kormánytámogatás keretösszege a pénzügyi tárca jövő évi költségvetés-tervezetében - közölte az MTI pozsonyi irodájával A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos a kormányhivatal vezetőjével folytatott tárgyalásra hivatkozva hétfőn.

A felvidéki magyar civil és politikai érdekképviseletek körében a múlt héten nagy felháborodást váltott ki a szlovák pénzügyi tárca által nyilvánosságra hozott költségvetés-tervezet, amely a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatások komoly csökkentésével számolt. A tervezet szerint az idén 4 és fél millió eurót kitevő támogatás jövőre egymillió euróra csökkent volna.

"Sikerült visszajutnunk ahhoz a 4 és negyed millió eurós összeghez, amelyet eredetileg a kormányhivatal erre a célra májusban előirányzott" - mondta A. Nagy László.

Hozzátette: az Igor Federiccsel folytatott egyeztetés során kiderült, hogy a költségvetés-tervezet a tavalyi - 490 ezer eurós - szinten hagyja az Ifjú Szívek táncegyüttes - külön költségvetési tételként szereplő - támogatását.

A. Nagy László szerint az előzetes költségvetés-tervezetben az egymillióra csökkentett összeg félreértésből és a pénzügyi tárca szakembereinek "hozzá nem értése miatt" jelenhetett meg. "A minisztérium illetékesei számára valószínűleg nem voltak világosak a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának jogkörei" - jegyezte meg.

A kisebbségügyi kormánybiztos hivatala felügyeli az említett támogatások elosztását. A. Nagy László szerint a kisebbségi kultúrára előirányzott jövő évi kormánytámogatás összegének 5 százalékos csökkentése viszonylag jó eredménynek számít, mivel a szlovák kormány a megszorító intézkedések keretében átlagosan 10 százalékkal fogja vissza az egyes tárcák kiadásait.

A kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás eddig 2006-ban volt a legmagasabb, átszámítva meghaladta az ötmillió eurót.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×