Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
319.15
bux:
144710.26
2026. július 23. csütörtök Lenke

Növelnék az IMF forrásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásainak növelésében állapodtak meg pénteken Cannes-ban a G20-csoport országai, de arról még nem tudtak dönteni, hogy ez hogyan történjék - jelentették be uniós források.

Herman van Rompuy uniós elnök sajtóértekezletén elmondta: a forrásbővítésre különböző lehetőségek vannak, a G20-csoport pénzügyminisztereit kérték fel, hogy a felmerült opciókat dolgozzák ki. Egyelőre az európai és nem európai országok eltérő állásponton vannak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne az IMF-et hatékonyabban felhasználni a segítségnyújtásban.

Az Európai Unióban már 2012-től életbe léphet a pénzügyi tranzakciós adó - jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök. A vendéglátó államfő elmondta, hogy az újfajta adóról az Európai Bizottság által előkészített javaslatot az uniós állam- és kormányfők már a jövő év elején megvitathatják. Franciaország küzdeni fog azért, hogy az új adó a jövő év végéig életbe is léphessen, ígérte az elnök. "A pénzügyi szereplőknek pénzügyileg is hozzá kell járulniuk az okozott károk helyreállításához" - hangsúlyozta a francia elnök.

Sarkozy arról is szólt, hogy a G20-ak közzéteszik annak a 11 adóparadicsomot rejtő országnak a listáját, amelyet "kiközösít" a nemzetközi közösség. "Nem akarunk több adóparadicsomot. Az üzenet nagyon világos. Azokat az országokat, amelyek adóparadicsomok maradnak, ki fogja közösíteni a nemzetközi közösség" - fogalmazott a G20-ak elnökségét ellátó Franciaország elnöke.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tripla sokk éri a magyar autósokat – Újra elszállhatnak az üzemanyagárak

Tripla sokk éri a magyar autósokat – Újra elszállhatnak az üzemanyagárak

A magyar autósokat ismét komoly üzemanyag-drágulás fenyegeti: többek között az orosz dízelexport kiesése már fizikai áruhiányt okoz egyes hazai kutakon, a Brent júliusban több mint 30 százalékot szárnyalva hordónként 96 dollárra emelkedett, miközben a forint is gyengül a dollárral szemben. A három tényező egyszerre nehezedik a piacra, nem meglepő, hogy a benzin literenkénti ára újra a 600 forintos szint közelében jár, a dízel pedig már jócskán fölötte van. Elemzésünkben annak járunk utána, hogy csak átmeneti drágulásról van-e szó, vagy tartósabban magas árszintre kell berendezkedni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×