eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Bagdadban lázadás robbant ki egy börtönben

Bagdadban lázadás robbant ki az iraki belügyminisztérium egyik börtönében. Többen meghaltak, de az eset körülményeiről és az áldozatok számáról egyelőre eltérőek a jelentések.

Az első hírek szerint az egyik fogoly kihallgatás közben megszerezte a tiszt fegyverét, lelőtte őt, majd 9 fogolytársát kiszabadította, de végül a biztonsági erők mindegyikőjükkel végeztek. Egy másik forrás szerint az épületek között kísért foglyok próbálták meg lefegyverezni a rájuk vigyázó őröket, és így alakult ki az összecsapás. E forrás szerint 6 rendőr és 8 bebörtönzött halt meg. Végül egy belügyminisztériumi illetékes 5 halottról számolt be.

Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×