Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Nagy-Britanniában 70 gyerek halt meg a H1N1-vírus miatt a járvány idején

A pandémia kilenc hónapja alatt 70 gyerek halt meg a H1N1 influenzavírus fertőzése következtében Nagy-Britanniában - állapították meg brit szakemberek.

Amint a The Lancet orvosi folyóiratban közzétett tanulmány ismerteti, a halálozási arány az etnikai kisebbségeknél, a bangladesi és pakisztáni közösségekben volt a legnagyobb. A nagy kockázatú csoportoknak elsőbbséget kellene adni a H1N1 elleni vakcinálásnál, véli az Anglia volt tiszti főorvosa, Liam Donaldson által vezetett kutatócsoport.

Megállapításaik szerint 2009. június 26. és 2010. március 22. között 70 gyerek halt meg H1N1-fertőzés miatt. Az átlagos halálozási arány a gyerekeknél 6 eset volt egymillió főre vonatkoztatva. Ez az arány magasabbnak bizonyult az 1 év alatti gyerekeknél: 14 eset egymillióból.

A bangladesi közösségekben élő gyerekek körében a halálozási arány 47, a pakisztáni közösségekben élők között 36, míg a fehér brit gyerekeknél 4 eset volt egymillió főre vetítve.

A meghalt gyerekek 21 százaléka a fertőzést megelőzően egészséges volt, 64 százalékuknál pedig valamely súlyos rendellenesség állt fenn. A hetven elhunyt gyerek közül 45 kapott antivirális szert (oszeltamivir hatóanyagot), ám csupán heten kapták meg az ajánlás szerint, a tünetek első jelentkezését követő 48 órán belül, és csak hárman a kórházba kerülésük előtt.

A meghalt gyerekek közül csak ketten kaptak H1N1 elleni védőoltást, mindketten túl későn ahhoz, hogy hatása kifejlődhetett volna.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×