Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Van Gogh-ot loptak - miniszterhelyettes a letartóztatottak között

Õrizetbe vettek Egyiptomban öt hivatalnokot, köztük a kulturális miniszter helyettesét, egy értékes van Gogh-festmény hétvégi ellopása ügyében. A letartóztatottakat nem vádolják azzal, hogy részt vettek a festmény ellopásában, azzal viszont igen, hogy hanyagságukkal megsértették a biztonsági követelményeket.

Az öt embernek többek között felelnie kell azért, hogy a kairói múzeumban nem működtek a megfigyelőkamerák és a riasztórendszer sem, noha a kormány kiutalta a biztonsági rendszer korszerűsítéséhez szükséges pénzt.

Az őrizetbe vett személyek között a múzeum igazgatónője, helyettese és a reggeli nyitásért felelős munkatársa is szerepel, őket sajtóértesülések szerint óvadék ellenében szabadon engedték.

Az egyiptomi hatóságok szerint a Mamúd Halil múzeumban kiállított kisebb méretű vásznat a reggeli nyitás után kivágták a keretéből.

Az 50 millió dollár értékűre becsült, Pipacsok vagy Váza virágokkal néven ismert műremeket 1977-ben egyszer már ellopták, akkor két év kellett ahhoz, hogy előkerüljön, Kuvaitban találták meg.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×