Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Aggodalom a CDU-ban a hamburgi polgármester lemondása miatt

Aggodalmat váltott ki az Angela Merkel kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unióban Ole von Beust konzervatív hamburgi polgármester, egyben tartományi miniszterelnök lemondása.

A pártelnök-kancellár hétfői nyilatkozatában sajnálkozását fejezte ki az előző nap bejelentett lemondás miatt, de tudomásul vette azt. Egyben köszönetét tolmácsolta Ole von Beustnak, aki - mint fogalmazott - pártja számára is utat mutatott azzal, hogy Németország háború utáni történetében először egy, a konzervatívokból és a Zöldekből álló tartományi koalíciót alakított.

A CDU hétfői elnökségi ülésén ugyanakkor többen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy egy éven belül immár a hatodik kereszténydemokrata tartományi miniszterelnök közölte, hogy távozik hivatalából. Dieter Althaus türingiai, Roland Koch hesseni, Jürgen Rüttgers észak-rajna-vesztfáliai, Günther Oettinger baden-württembergi, valamint az államfővé választott Christian Wulff alsó-szászországi kormányfő után az önálló tartománynak számító Hanza-város miniszterelnöke jelentette be lemondását. A távozások hátterében különböző okok álltak ugyan, mindennek ellenére szakértők úgy vélekedtek, hogy a CDU "erős embereinek" - köztük három alelnökének - távozása érzékeny csapás a nagyobbik konzervatív párt és személy szerint Angela Merkel kancellár számára.

Ugyanennek a véleménynek adott hangot több konzervatív politikus a pártelnökség hétfői tanácskozásán, utalva arra, hogy a sorozatos lemondások, illetve távozások az erózió látszatát keltik. Ezzel összefüggésben arra is figyelmeztettek, hogy az elkövetkező hónapokban gyökeres megújulásra van szükség, és mindezt a CDU novemberi kongresszusának kell majd szentesítenie. A kongresszusra vár majd az a feladat is, hogy megválassza a négy közül három lemondott alelnök - Roland Koch, Jürgen Rüttgers és Christian Wulff - utódát, ami nem lesz könnyű, mert a konzervatív párt három "fajsúlyos", a CDU különböző szárnyait képviselő, és korábban még Merkel lehetséges utódaként is emlegetett politikusának pótlásáról van szó.

Értesülések szerint maga Merkel kancellár és néhány más konzervatív vezető ugyanakkor óvott a pánikkeltéstől, és a személyi változásokat természetesnek nevezte. Volker Kauder, a CDU parlamenti frakcióvezetője védelmébe vette a pártelnök-kancellárt, elutasítva azokat a feltételezéseket, amelyek szerint Merkel vezetési stílusa jelentené a sorozatos távozások okát. Megfigyelők viszont arra emlékeztettek: amikor Merkelt 2000 áprilisában a CDU elnökévé választották, mindenki attól tartott, hogy nehéz dolga lesz a férfi politikusok domináns szerepe által jellemzett konzervatív pártban. Mára viszont épp az ellenkezője következett be, mert pontosan a legbefolyásosabb férfiak fordítottak hátat a pártnak.

A hamburgi tartományi CDU hétfőn megerősítette, hogy az augusztus 25-iki hatállyal távozó Ole von Beust utóda a helyi kormány eddigi belügyminisztere, Christoph Ahlhaus lesz. A koalíciós partner Zöldek értetlenségüket fejezték ki Ole von Beust kizárólag személyes okokra hivatkozó távozása miatt, de azt hangoztatták, hogy bizonyos feltételek esetén készek a koalíciós kormányzás folytatására. Ami azonban megfigyelők szerint a történtek után nehezebbé válik, mint ahogy a hamburgi koalíciós példa is veszíthet szövetségi szintű vonzerejéből.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×