Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
316.73
bux:
148802.21
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Schöpflin: Görögország kizárása veszélyes lenne az eurózónára

Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő szerint veszélyeztetné az eurózónát, ha kizárnák belőle Görögországot. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: valamilyen politikai felügyeletre szüksége lenne az eurózónának.

Görögország GDP-arányos államháztartási hiánya meghaladja a 12 százalékot, holott a maastrichti kritériumok nem tennék lehetővé, hogy a szám 3 százalék fölé emelkedjen. Kérdés, hogyan szankcionálható mindez, hiszen például az ország kizárása az eurózónából, magát az egész zónát veszélyeztetné.

Schöpflin György szerint az vezetett ide, hogy az egyes kormányok gátlástalanul visszaéltek saját költségvetésükkel, úgynevezett kreatív könyvelést, valójában trükköket alkalmaztak. Most pedig maga a görög kormány próbál nyomást gyakorolni az unióra azzal, hogy kijelenti: a helyzet tarthatatlan, hiszen veszélyeztetik az euróövezetet.

Úgy tűnik, a befektetők egyelőre nem pártoltak el, hiszen nemrég nagyszabású kötvénykibocsátásba kezdett a kormány, amely sikeresnek bizonyult.

Schöpflin György ennek ellenére úgy látja: a görög példa intő jel, ami azt mutatja, hogy közép- és hosszú távon politikai felügyelet nélkül nem működtethető az eurózóna.

Az európai parlamenti képviselő szerint az európai uniós versenyképességi stratégia csak akkor működhet, ha az összes tagállam vállalja a feladatokat.

Hozzátette, mindemellett az Európai Uniónak, mint intézményrendszernek komolyabb koordinációs szerepet kell vállalnia.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szavazott a parlament a TEK önálóságáról, a költségvetésről és a legfőbb ügyész lemondási idejéről is

Szavazott a parlament a TEK önálóságáról, a költségvetésről és a legfőbb ügyész lemondási idejéről is

A keddi rendkívüli országgyűlési ülésen a napirendi felszólalások után és a mentelmi jogokról szóló szavazások előtt számos törvény végszavazására sor került.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×