Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Komoly megszorítások Romániában

Romániában befagyasztják a következő évre a nyugdíjakat, a közalkalmazotti bérek közül pedig csak a legalacsonyabbak emelkednek - áll a parlament elé terjesztett 2010-es költségvetés-tervezetben, ami több megszorító intézkedést is tartalmaz.

A szerdán parlament által megszavazott román kabinet szinte azonnal munkának látott, és parlament elé terjesztette a 2010-es költségvetést, amiről azt remélik, hogy legkésőbb január 16-ig a törvényhozói testület is elfogadja. A büdzsé elfogadása azért sürgős Romániának, mert ettől függ a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodás további sorsa.

Traian Basescu román államfő szerint amennyiben az ütemterv szerint halad a költségvetés elfogadása, minden esély megvan arra, hogy az IMF február 17-én egyszerre utalja át Romániának a készenléti hitelmegállapodás 1,5 milliárd euró értékű harmadik, illetve 830 millió euró értékű negyedik részletét. Az összesen 2,3 milliárd eurónak a felét a Román Nemzeti Banknak utalják, a másik felét a pénzügyminisztérium kapja meg, hogy finanszírozza az államháztartási hiányt

A parlament elé terjesztett tervezet a nyugdíjakra és a közalkalmazotti bérekre vonatkozó döntés mellett előírja azt is, hogy az állami alkalmazottak egész évben nem részesülhetnek az úgynevezett ebéd- és ajándékjegyekben valamint az üdülési csekkekben, amit előző években jövedelem-kiegészítésként biztosítottak a közalkalmazottaknak. A kormány a gazdasági válsággal és a bevételek megcsappanásával indokolta az intézkedést.

A 2010-es román költségvetés-tervezet 1,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,7 százalékos inflációval és a bruttó nemzeti termékhez viszonyított 5,9 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×