Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jogi úton a sztrájk ellen

Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.

A legnagyobb brit légitársaság - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta két járatot közlekedtet Londonból Budapestre - előzetes becslések szerint 400 millió fontot (120 milliárd forintot) veszít, ha a légi utaskísérők valóban megtartják a Unite szakszervezet által december 22-étől január 2-áig meghirdetett, példátlan hosszúságú sztrájkot.

A tervezett munkabeszüntetés több mint 900 ezer utast érint. A BA felajánlotta, hogy akiknek a sztrájkidőszakra, vagy a kezdő- és zárónapot megelőző, illetve követő 48 órára jegyfoglalásuk van, azt költségmentesen átfoglalhatják a cég más járataira a következő tizenkét hónapon belül.

A szakszervezet hétfő este jelentette be a sztrájkot, azzal az indokkal, hogy nem sikerült egyezségre jutni a cégvezetés által tervbe vett leépítések és megszorítások ügyében.

A British Airways eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (87 milliárd forint) volt, vagyis a társaság percenként több mint ezer font veszteséggel működött. Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a súlyos veszteség zöme.

A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának meredek visszaesését szenvedi meg. Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt.

A túlélésért küzd a cég

A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12 százalékos - leépítést tervez. Az utaskísérőket érintő intézkedések között szerepel a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámcsökkentése járatonként egy fővel - 15-ről 14-re -, valamint a bérek befagyasztása két évre. A szakszervezet szerint azonban ezzel a cég munkaszerződéseket érintő módosításokat hajt végre, előzetes konzultáció nélkül.

Walsh ugyanakkor "cinikus akciónak" nevezte a meghirdetett sztrájkot. A cégvezető részletek nélkül közölte: a vállalat "operatív és jogi lépésekkel" igyekszik elejét venni a felfordulásnak.

Vannak arra utaló jelek, hogy az utaskísérőket is meglepte az érdekképviselet által bejelentett drasztikus akció. Jóllehet a sztrájkot az állomány több mint 90 százaléka megszavazta, londoni kereskedelmi rádióknak hétfőn este több betelefonáló BA-alkalmazott elmondta: ilyen hosszúságú munkabeszüntetés meghirdetésére nem számítottak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×