Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szeretik a szlovákok az eurót

Szlovákia lakosai bíznak a közös európai pénznemben, az euró bevezetését a túlnyomó többség sikeresnek tartja - derült ki egy nemrég készült felmérésből.

Lassan egy éve lesz, hogy Szlovákiában bevezették az eurót. Ebből az alkalomból az Európai Bizottság pozsonyi képviselete az IVO társadalomkutató intézettel és a Focus közvélemény-kutató ügynökséggel felmérést készített, melyben 1036 embert kérdeztek meg arról, elégedettek-e az euróval.

A válaszadók mintegy három negyede pozitívan értékeli az euró bevezetésének közel egy évét, 90 százalékuk úgy véli, az ország sikeresen állt át az új fizetőeszközre.

Szlovéniában, amely Szlovákia előtt váltott euróra, hasonlóan magas volt ez az arány, Szlovákia lakosai azonban elégedettebbek. Ráadásul az euró iránti bizalom Szlovákiában a harmadik legmagasabb az eurózónában.

Az elégedettség ellenére a megkérdezettek 57 százaléka úgy látja, hogy az euró hatására emelkedtek az árak. Ez egyébként a válaszadók 35 százaléka szerint nem igaz, négy százalék pedig egyenesen úgy érzékeli, hogy az év eleje óta olcsóbb az élet.

Az eurós bankjegyekkel a megkérdezettek 82 százaléka bánik könnyen, az érmékkel azonban csupán 59 százalékuk. A legnagyobb problémát a legkisebb, az egy és a két centes érmék használata jelenti; tíz megkérdezettből hat néhány érmét visszavonna, köztük először a legkisebbeket.

Az új pénznemet ugyan gyorsan elfogadta Szlovákia, a bevásárlásnál azonban minden második lakos még koronában számol. Kizárólag euróban a megkérdezettek 18 százaléka számol, mindkettőben pedig 33 százalékuk.

A szakemberek szerint a lakosságnak még időre van szüksége, míg gondolkodásban is végképp átáll az euróra.

A kettős árjelzés a megkérdezettek 71 százaléka szerint továbbra is szükséges lenne, az Európai Bizottság azonban ezt nem ajánlja. Az új pénznemet ugyanis a bizottság szerint így soha nem szoknák meg az emberek .

A válaszadók 58 százaléka úgy véli, hogy olcsóbb lett a vásárlás külföldön, s 53 százalékuk szerint az euró csökkentette a világgazdasági válság hatásait az ország lakosságra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×