Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A. Nagy László: az együttműködés pártja kíván lenni a Híd

Az együttműködés pártja kíván lenni a nemrégiben megalakult új szlovákiai párt, a Híd-Most - jelentette ki A. Nagy László, a párt alelnöke.

A politikus az Új Szó csütörtöki kiadásában közölt interjúban visszautasította azokat az utóbbi időben elhangzott vádakat, miszerint a Híd által képviselt stratégia nem szolgálja a szlovákiai magyarság érdekvédelmét.

"Önmagunkat kezdettől fogva úgy határoztuk meg, hogy mi az együttműködés pártja kívánunk lenni. Együttműködés a magyarok és a magyarok, a magyarok és a szlovákok, valamint a magyarok és a többi kisebbség között. Ezt tartalmazzák a párt alapelvei, és ezt próbáljuk megvalósítani a gyakorlatban is. A programot nézve az derül ki, hogy mindazt, amit a Magyar Koalíció Pártja és elődpártjai a magyar kisebbség érdekképviseletének programjaként megfogalmaztak, felvállalta a Híd is" - jelentette ki a politikus.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×